Hirdetések;behajtás;pótdíj;BKK;bliccelés;

- Nem éri meg bliccelni

Sorra érkeznek a bliccelésekből eredő rekordösszegű befizetések a BKK számlájára – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

Mint írták, 2015-ben döntötték el, hogy szigorúbban lépnek fel a jegy és bérlet nélkül utazókkal szemben, s hatékonyabbá teszik a bliccelésekből fakadó pótdíjtartozások behajtását. Így a múlt évben majdnem 40 ezer, az idén pedig újabb 25 ezer fizetési meghagyást, valamint mintegy 12 ezer végrehajtási eljárást indítottak.

A legmagasabb pótdíjat márciusban hajtották be: a pórul járt bliccelő összesen 924 ezer 307 forinttal tartozott a BKK-nak.

Ugyanakkor az idén mintegy 20 százalékkal kevesebbszer büntettek az ellenőrök, mint tavaly, vagyis úgy tűnik, hogy kevesebben bliccelnek. A pótdíjtartozás nem évül el, a BKK közölte, minden tartozást behajt, ha kell, bíróságra viszik az ügyeket.

A budai Várban külön vezetési pontot telepítenek az augusztus 20-i tűzijáték biztosítására - közölte az állami ünnepi rendezvények biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője. Kádár Pál dandártábornok elmondta: az állami ünnep programjai közül az esti tűzijáték biztonságos lebonyolítása jelenti a legnagyobb kihívást, a vezetési pontról pedig a rendezvény teljes helyszíne áttekinthető lesz.