infláció;olajár;

- Az olajár csökkenése miatt negatív az infláció

Alapvetően a rendkívül kedvező költségkörnyezet, az olajárak, és ezen keresztül az üzemanyagárak csökkenése miatt lett negatív, mínusz 0,3 százalékos az infláció júliusban - mondta Várhegyi Judit, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője.

Az egy évvel ezelőtti szinthez képest az üzemanyagárak több mint 10 százalékkal, az olajárak húsz százalékkal csökkentek - tette hozzá. Ez közvetetten - például a szállítási költségeken keresztül - egyéb termékek áraiban is megjelenhet, aminek szintén árleszorító hatása van - mondta. Az alacsony infláció kedvez a gazdaságnak, mert nő a jövedelmek vásárlóértéke, többet fogyasztanak az emberek - jegyezte meg.

A jegybank legutóbbi inflációs előrejelzésében arra számított, hogy fokozatosan elkezd emelkedni az infláció, de idén és jövőre is 3 százalékos cél alatt alakul, amit csak 2018 első felében érhet el - mondta a főosztályvezető.

A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. még vár a bíróság végzésére, amelyben a tartozás kiegyenlítése miatt elutasítják az ellene indított felszámolás iránti kérelmet. Arról viszont már "papírjuk van", hogy a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. felülegyelőbizottsága belső vizsgálatot indított a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. tartozásának eladása miatt - tudta meg a Népszava Bodnár Imrétől a cég ügyvédjétől.