Németország;terrorizmus;belbiztonság;

- Szigorítják a német belbiztonságot

Jelentős biztonsági szigorítások várhatóak Németországban a korábbi hetek terrorakciói kapcsán. Lapértesülések szerint Thomads de Maiziere német belügyminiszter a tartományi belügyi tárcavezetőkkel augusztus 18-án olyan javaslatot ír alá, amely egy sor ilyen intézkedést foglal magában.

A javaslatok értelmében kíbevédelmi egységet állítanak fel a német rendőrségen belül, a titkosszolgálatok számára lehetővé válik, hogy akár 14 éves fiatalok ellen is nyomozást folytathasson. 2020-ig összesem 15 ezer további rendőrt alkalmaznak. Véget vethetnek a kettős állampolgárság intézményének, mert – a belügyminiszterek szerint – az integráció komoly akadályát jelenti. „Elutasítjuk a megosztott lojalitást” – idézte a német állami rádió a készülő jelentést. „Aki külföldi kormány iránt elkötelezett, annak el kell hagynia Németországot” – hangzik a dokumentum.

Betiltanák továbbá a burka viselését, s javaslatot tesznek az illegális bevándorlás és a menekültek visszatoloncolásával foglalkozó uniós biztosi tisztség életre hívására, amely számára külön pénzügyi alapot teremtenének. A Bild napilap úgy értesült, hogy de Maiziere a terrorellenes harcban fel akarja oldani az orvosi titoktartást. Egy törvényjavaslattal lehetővé akarják tenni, hogy az orvosok időben értesíthessék a hatóságokat, ha páciensük merényletre készül.

Rendkívül csekéllyé vált az esélye annak, hogy sikerül augusztus végén folytatni a szíriai béketárgyalásokat az aleppói események miatt, ahol elkeseredett harcok folynak, s a háború egy új szakasza kezdődött hétvégén, amikor a lázadóknak sikerült áttörniük a kormányerők ostromgyűrűjét. A városban humanitárius katasztrófa fenyeget. Nyugati diplomaták úgy vélik, addig fel sem érdemes vetni a béketárgyalások folytatásának lehetőségét, amíg Aleppóban nem sikerül elérni a tűzszünetet. Erre azonban nincs esély a jelenlegi helyzetben. Éppen ellenkezőleg, mióta a lázadóknak sikerült területeket elfoglalniuk, az orosz légicsapások által segített damaszkuszi kormányerők csapatokat vonnak össze, hogy kemény ellentámadást indíthassanak.