kórház;Esztergom;meleg étel;csütörtök;

Illusztráció/Thinkstock

- Csütörtöktől már kapnak meleg ételt az esztergomi betegek

Csütörtöktől ismét meleg ételt kapnak a betegek az esztergomi Vaszary Kolos Kórházban - tájékoztatta a kórház vezetése szerdán az MTI-t. A közlemény szerint egy erre elkülönített helyen oldják meg a meleg étel biztosítását. A hónap elején kelt híre, hogy a kórházban nem jutnak meleg ételhez az ápoltak,  mert  az intézmény szerződést bontott az élelmezést eddig biztosító céggel.

Mint lapunk is megírta, a szerződésbontást a Hungast Zrt. kezdeményezte, majd az végül közös megegyezéssel szűnt meg. A mostani közlés szerint a Hungast Zrt., amely 2009 óta látta el az étkeztetést az intézményben, ezt "az egészségügyben országosan is kimagasló áron, igen sokszor kétséges minőségben" végezte, ezért volt közös megegyezéssel a szerződésbontás. . 

Az egyik beteg, egy frissen műtött asszony a minap a Blikknek panaszolta el, hogy reggelire két szelet kenyeret kaptak, valami felismerhetetlen, párizsi- szagú kencét és két medvesajtot. Ebédre ugyanezt, azzal a különbséggel, hogy akkor már négy szelet kenyér járt. A lap a panasz nyomán megkereste a kórház főigazgató főorvosát, aki ezt mondta, hogy a hideg élelmezés keretében a pépes étrendet igénylő betegeknek speciá­lis tápszert, joghurtot és magas kalóriatartalmú, kenyérre kenhető táplálékot biztosítanak, amelyet dietetikus állít össze a betegek betegségének megfelelő módon.  ( Az ezek szerint nagy műgonddal összeállított ebédről készült fotót itt megnézhetik.)

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ ma arról tájékoztatott, hogy mivel a Hungast Zrt. a konyhát teljes egészében leszereli, szükség van a tálalókonyha műszaki feltételeinek megteremtésére, ezért várhatóan augusztus 8-ától egy tatabányai cég főz meleg ételt a betegeknek.  Az intézmény előreláthatólag  két hónapig mikrózható, egyszer használatos műanyag edényekben tálalva tudja megoldani a betegélelmezést.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatal (NAIH) felszólította a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (Klik), hogy a hét végéig hozza nyilvánosságra az idén ellenőrzött tanárok és iskolák listáját - informált sajtótájékoztatóján a Párbeszéd Magyarországért.