Ujhelyi;Stumpf;

- Ujhelyi csatlakozásra kérte Stumpfot

Stumpf István alkotmánybíró csatlakozását kéri Ujhelyi István az általa az egyenlő választójog kikényszerítéséért indított online petícióhoz, amelyet már több ezer Magyarországon és külföldön élő választópolgár írt alá.

Az MSZP alelnöke és európai parlamenti (EP-) képviselője szerint szimbolikus jelentősége lenne, ha meghatározó konzervatív gondolkodók - például Stumpf István - is csatlakozna a kezdeményezéshez, hiszen a jelenlegi kormány alkotmányellenes magatartásának egyik világos bizonyítéka a külföldre vándorolt magyar fiatalok szavazati jogának egyértelmű és szégyenletes korlátozása, amely ellen alkotmánybíróként Stumpf is fellépett; különvéleményében hangsúlyozta, hogy a hatályos választási rendszer diszkriminálja az érintetteket - emlékeztetett Ujhelyi, aki egyúttal Bibó István demokráciáról megfogalmazott gondolatait ajánlotta minden jószándékú konzervatív figyelmébe.

Az Orbán-kormány impotenciája miatt 600 ezer ember kényszerült megélhetési okokból elhagyni Magyarországot, miközben az országban munkaerőhiány van - közölte az MSZP. Gúr Nándor arra emlékeztetett, semmi nem lett azokból a hét évvel ezelőtti ígéretekből, hogy egymillió új piaci munkahelyet teremt a Fidesz-kabinet.