MSZP;hulladékgazdálkodás;

- MSZP: az egész ország szemétben állhatna

Az MSZP a hulladékgazdálkodás problémáinak megoldását sürgeti a kormánynál.

Heringes Anita, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: ha a helyi szemétszállítók úgy végeznék a munkájukat, mint a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt., akkor az egész ország "szemétben állna". Értékelése szerint a számlázás, szállítás, díjbeszedés és kintlévőség-kezelés feladatait eddig is megoldották a többségében önkormányzati tulajdonú nonprofit cégek, a "vízfej" - ahol 58 ember dolgozik 23 millió forint bérköltséggel - pedig csak pénzt visz el.

A szocialista politikus szerint az ország keleti részében 50 százalékos, nyugaton 80-90 százalékos a fizetési hajlandóság, azonban ha szeptemberben hathavi számlát kap kézhez a lakosság, akkor még többen nem tudnak majd fizetni. A helyzetet a kormány felelősségének nevezte és szóvá tette, hogy a zrt. áprilisban kiírt közbeszerzési eljárásának még nincs eredménye. Ha a lakosság augusztusban mégis számlát kap, akkor az azt jelzi, hogy előre tudták, ki nyeri a pályázatot - tette hozzá. Heringes Anita egyúttal bírálta, hogy ha nem folynak be a szolgáltatási díjak, akkor a szállító cégek sem tudják fizetni a munkát elvégző alkalmazottjaikat.

Több baleset, illetve a hétvégi megnövekedett forgalom miatt lépésben haladnak a járművek az M7-es autópályán a Balaton felé, és a 7-es főút is telített - közölte az Útinform és a katasztrófavédelem péntek délben. A rendőrség tájékoztatása szerint a 7-es főúton 8 kilométeres a torlódás Martonvásár térségében.