városháza;Gödöllő;

- Életveszély - Lebontják a városházát Gödöllőn

Életveszélyessé vált, ezért felújítás helyett lebontják Gödöllőn a tavaly még az önkormányzatnak és a járási hivatalnak is helyet adó városháza főtéri épületét - tájékoztatott a polgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója kedden.

Péterfi Csaba korábban azt közölte, hogy a tervbe vett rekonstrukció miatt, annak befejezéséig a több mint ezer négyzetméteres ingatlanból 2015 október végén valamennyi hivatal kiköltözött, átmenetileg öt helyen fogadják az ügyfeleket. Mostanra kiderült, hogy a felújítás körülbelül 1,5 milliárd forintba kerülne, mert az épület statikailag is meggyengült, életveszélyessé vált - jelezte a kommunikációs igazgató.

Hozzátette, mivel a kormányhivatal nem kíván hozzájárulni a költségekhez, az önkormányzat pedig nem képes azokat egyedül fedezni, a kritikus állapotú épület lebontása mellett döntöttek. A főtéren felszabaduló terület a helyi lakosság többségi véleménye szerint a főtér parkját gyarapíthatná, illetve játszótér épülhetne ott, de egy területhasznosítási pályázatot is kiírtak. Ennek eredményhirdetése szeptemberben várható.

A régi városháza épületének bontása ősszel, legkésőbb tavasszal kezdődhet meg. Az önkormányzat központi irodái a tervek szerint a jelenleg is használt, a korábbihoz képest szűkösebb helyen, a városi múzeum melletti régi banképületben maradnának. Az ingatlant hamarosan bővítik, illetve felújítják, a munkálatokra mintegy hatszázmillió forintot szánnak - közölte Péterfi Csaba.

Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy támogassa azokat a vidéki beruházásokat, amelyeket korábban Orbán Viktor miniszterelnök jelentett be.