Szerbia;Vucic;

- Minden Vucictól függ Szerbiában

Szerbiában jelenleg minden lehetséges, és minden a kormányalakító, azaz Aleksandar Vucic akaratától függ, jelentette ki Saša Janković szerbiai ombudsman, aki szerint abszurd az, hogy az előző hatalom írta ki a választásokat, majd nyert, mégsem alakít új kormányt hónapokon keresztül, hanem inkább ismét választásokról beszél. 

Az ombudsman alkotmányban meghatározott kötelessége, hogy a kormány munkáját felügyelje, nem pedig az ellenzéket, a vállalatokat, a sajtót vagy a polgárokat, hiszen ezt éppen a hatalom teszi meg, ha szabad neki, ha nem, mutatott rá Janković a Kurir lapnak adott interjújában. Arra a kérdésre, miszerint őt miért tekintik inkább ellenzékinek, mint független szervek, Janković a Vajdaság a közlése szerint azt válaszolta, annak a hatalomnak, amely nem akarja meghallgatni az ellenőrét, amely a maga által meghozott törvényekkel ellentétesen jár el, sokkal nagyobb baja van önmagával, mint az ellenzékkel.

„Hogy teljesen világosak legyünk: az, hogy az ellenzék bírálja a hatalmat, nem jelenti azt, hogy a bírálat és az ellenzék egy és ugyanaz” – húzta alá, s rámutatott arra, hogy azért kénytelen ilyen harsányan kritizálni a hatalmat, mert az nem reagál, sőt inkább rosszindulatúnak kiáltja ki őt.

Dániában lehet a legnehezebben állampolgárságot szerezni. A koppenhágai integrációs ügyekért felelős minisztérium közlése szerint azt a tesztet, amely elengedhetetlen az állampolgárság megszerzéséhez, a kérvényezők majdnem kétharmada nem tudta megoldani, amiért éles bírálatokkal illették a dán kormányt.