Németország;Közel-Kelet;terrorizmus;Würzburg;Ansbach;

- A Közel-Keletről irányíthatták az ansbachi és a würzburgi támadót

A Közel-Keleten tartózkodott az az ismeretlen, aki mobiltelefonon utasításokat adott az ansbachi merénylet elkövetőjének közvetlenül a robbanás előtt - mondta csütörtökön a bajor tartományi belügyminiszter. Német sajtóértesülés szerint a würzburgi baltás-késes támadás tettesét is a térségből irányíthatták.

Joachim Herrmann a bajor tartományi kormány kihelyezett tanácskozásának szünetében, Gmundban újságíróknak elmondta, hogy az Ansbachban július 24-én este elkövetett merénylet tettesét egy azonnali üzenetküldő szolgáltatás révén mobiltelefonon utasították, hogy mit tegyen és hogyan viselkedjen.

A Közel-Keletről üzeneteket küldözgető ismeretlen "pontosan tudta, hogy miről van szó", így például amikor a szíriai merénylő arról számolt be, hogy biztonsági emberek vannak az óvárosban rendezett szabadtéri koncert helyszínénél - amely a hatóságok feltételezése szerint a célpont volt -, arra utasította, hogy próbáljon meg besurranni vagy egyszerűen menjen be - mondta a miniszter. Azt nem közölte, hogy melyik közel-keleti országból érkeztek az utasítások.

A miniszter még szerdán elmondta: a telefonos üzenetváltás és a szemtanúk beszámolói alapján kétséges, hogy az elkövető éppen akkor akarta működésbe hozni a pokolgépet, amikor felrobbant. A robbanószerkezet a koncerthelyszín közelében lépett működésbe, a merénylő meghalt, tizenöt ember megsebesült.

A dpa hírügynökség a július 18-án Würzburgnál történt merénylet ügyében kezdett nyomozás menetét ismerő biztonsági forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy az elkövető szintén egy ismeretlen közel-keleti emberrel vagy szervezettel kommunikált a baltás-késes támadás előtti utolsó percekben. A nyomozást megnehezíti, hogy titkosított kommunikációt folytattak.

A Der Spiegel című hírmagazin korábban ugyancsak biztonsági forrásokra hivatkozva azt írta, a munkát az is nehezíti, hogy az elkövető a halála előtti percekben megpróbálta megsemmisíteni mobiltelefonját, baltájával a SIM-kártyát és az alaplapot is szétverte.

A bizonytalan személyazonosságú menedékkérő egy Würzburgba tartó vonaton, majd a szerelvényről leszállva megsebesített öt embert. Rárontott az elfogására érkezett terrorelhárítókra is, ezért lelőtték.

Az Iszlám Állam terrorszervezet mindkét esetben közölte, hogy a merénylő a katonájuk volt.

 A török hadsereget és a titkosszolgálatot vonják az elnöki hivatal ellenőrzése alá - így  foglalt állást Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön a CNN Türk hírtelevízió jelentése szerint.