Videoton;labdarúgó Európa-liga selejtező;FC Midtjylland;

Pione Sisto (labdával) megállítása lehet az elsődleges feladat a jó eredményre hajtó fehérváriak számára FOTÓ: EUROPRESS/GETTY I

- Székesfehérvári remények - Van esélye a Vidinek

Egyetlen magyarként a Videoton részvételével, immáron a harmadik selejtezőkörrel folytatódik a labdarúgó Európa-liga kvalifikációs szakasza csütörtök este. Bajnoki ezüstérmesünkre minden korábbinál komolyabb próbatétel vár, hiszen a Vidi a nemzetközi sorozat előző idényében a legjobb 32-ig jutó dán FC Midtjylland csapatát fogadja Felcsúton.

„Nem vár könnyű összecsapás a Vidire, hiszen tavaly harmadik helyen végzett a Midtjylland, és jól is futballoztak az előző idényben. Amire mindenképp oda kell figyelnie a fehérvári csapatnak, hogy a dán együttesben nagyon jó testfelépítésű, magas, erős labdarúgók szerepelnek. – nyilatkozta a Videoton honlapjának Bódog Tamás, aki pályaedzőként részese volt a fehérvári klub első bajnoki címének 2011-ben, jelenleg pedig a dán Bröndby másodedzője. - Úgy gondolom, van esélye a Vidinek, a középpályán megverhetik a dán csapatot, és továbbjuthatnak" – folytatta.

A dánok hazájuk pontvadászatában - amely ugyanúgy három körből és 33 fordulóból áll, mint a magyar NB I - a Koppenhága és a Sonderjyske mögött harmadikként végeztek a 2015/2016-os idényben. A két csapat fúziójából 1999-ben létrejött, azóta egy bajnoki címet szerző futballklub legutóbbi szezonja mégsem a bajnoki menetelésről, hanem az Európa-liga csoportkörében elért eredményekről marad emlékezetes.

A Midtjylland egy éve bajnokként a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében kezdett, ahol még magabiztosan legyőzték gibraltári ellenfelüket. A következő párharc azonban a végállomást jelentette: a ciprusi APOEL idegenben lőtt góljainak köszönhetően elütötte a további küzdelmektől a piros-feketéket, akik az El-rájátszásában vigasztalódtak.

Ott csodás menetelés vette kezdetét: a Southampton kiejtését követően a csoportkörben csak a négyesből kiemelkedő Napoli tudott nyerni a másodikként végző dánok otthonában, ahol a nyolcaddöntőben még a Manchester United is kapitulált. Végül éppen az Old Traffordon, az „álmok színházában” ért véget a csoda: noha a United lelépte a Midtjylland csapatát, a dánok összességében büszkék lehettek nemzetközi szereplésükre.

Az új idény a Midtjylland számára is már az Európa-bajnokság idején elkezdődött. A Videotonhoz hasonlóan az első selejtezőkörben kezdő egylet bemutatkozásképpen oda-vissza 1-0-ra verte a litván Suduvát, majd a második fordulóban összesítésben 5-2 arányban búcsúztatta az Újpest-szurkolók rémálmaiban még fel-felbukkanó liechtensteini Vaduzt. „A Videoton egy jó csapat, Magyarországon nehezebb ellenfél vár ránk, mint korábban a sorozatban” – mondta el a Midtjylland honlapjának Jess Thorup, a gárda menedzsere, aki ebben az évadban ugyanazzal a csapattal dolgozhat, amely tavaly több kupamérkőzésen öregbítette a klubcsapat hírnevét.

"Biztos, hogy nagyon nehéz párharc vár ránk a dán Midtjylland ellen. A papírforma talán a dánok javára billentené az esélyeket, de akaraterővel és szorgalommal ezt kompenzálni tudjuk – idézi szintén a vidi.hu Kovácsik Ádámot, a székesfehérváriak kapusát. - Fontos lenne, hogy ezúttal se kapjunk gólt hazai pályán, de akkor sem történik tragédia, ha esetleg betalál az ellenfél, a legfontosabb, hogy megnyerjük az első találkozót.” – véli a portás.

A szintén két forduló óta zajló dán bajnokságban egy döntetlennel és győzelemmel kezdő Midtylland csapatából Pione Sisto féken tartása lehet a kulcskérdés a finn Ville Nevalainen által vezetett felcsúti találkozón. A dánok legértékesebb labdarúgójaként számon tartott, 3,5 millió euró értékűre taksált 21 éves középpályás igazi kupaspecialista: tavaly a belga Brugge és a Manchester United kapuját kétszer, az új idényben szembejövő ellenfelek portáját összesen négyszer vette be.

A Videoton-Midtjylland mérkőzés 20.30-kor kezdődik, az M4 élőben közvetíti.

Mind a 16 indulóként benevezett orosz vívónak, illetve az ugyancsak kiutazó négy tartaléknak megadta az olimpiai részvételi engedélyt a sportág nemzetközi szövetsége (FIE).