Afganisztán;

- Afganisztán: tragikus rekord

Elriasztó adatokról számolt be tegnap az ENSZ Afganisztánban tevékenykedő missziójának (UNAMA) vezetője. Az idei esztendő első felében a terrormerényletek és harci cselekmények következtében elhunyt polgári áldozatok száma minden korábbi szintet meghaladott: január 1. és június 30. között 1601 halottat követeltek a sorozatos öngyilkos robbantások és más orvtámadások. 

Ez a szám a tavalyi, szintén fekete statisztikát is meghaladta, kerek négy százalékkal. A terrorakciókban további mintegy 3500 személy megsebesült. „Minden egyes áldozat egy felhívás kellene, hogy legyen a konfliktusban részes csoportok számára arra, hogy járuljanak hozzá a szenvedés enyhítéséhez” – nyilatkozta a tragikus rekord kapcsán az ENSZ-főtitkár afganisztáni különmegbízottja, az UNAMA igazgatója, Jamamoto Tadamicsi.

Még lidércesebb az a tény, hogy a civil halottak jelentős része, mintegy 1500 gyerek volt. Az UNAMA illetékese ezt „szégyenteljesnek és riasztónak” titulálta. Becsések szerint a polgári áldozatok körülbelül 60 százaléka a tálibok, illetve más, muzulmán szélsőséges csoportok, így az Iszlám Állam (IS) akciói miatt vesztette életét. Az UNAMA illetékese ugyanakkor aggodalmát fejezte ki az emberi jogoknak a kormányerők részéről tapasztalható, mind gyakoribb megsértése miatt is. A helyzet fokozatosan romlik azóta, hogy a nyugati szövetséges erők zömét 2014 folyamán kivonták a közép-keleti országból, lehetőséget adva ezzel a tálib szélsőségesek újbóli megerősödésének.

Pert indít a brit Munkáspárt egyik tehetős támogatója, amiért a pártvezérnek, Jeremy Corbynnak nem kell újra aláírásokat gyűjteni ahhoz, hogy indulhasson a vezetőválasztáson.