6.oldal;V4-ek;kvótanépszavazás;

- A V4-ek szembemennek Brüsszellel

The Guardian

A brit szövetséges elvesztésével a visegrádi államok határozottan és hangosan szembefordulnak Brüsszellel – írja a brit lap. Hivatkozik egy lengyel szakértőre, aki szerint a szigetországi népszavazás eredménye hatalmas megrázkódtatás a térség számára, ahol most a teljes tanácstalanság. A következmények gazdasági és politikai értelemben egyaránt jelentkeznek majd és a régió attól tart, hogy Németország és az Európai Bizottság elnöke, Juncker az integráció felgyorsítására használja ki az alkalmat. Ám ezt a négy állam nagyon nem szeretné, mert fél, hogy a margóra szorul. Számukra horrorisztikus forgatókönyvvel ér fel, ha létrejön a kétsebességes Európa, mert akkor az ő érdekeik nemigen számítanak. A migránsellenes érzelmek a tekintélyelvű Orbán Viktor vezette Magyarországon a legerősebbek, és ott rendeznek népszavazást, amely egyben kiállás lesz az unió jogkörének korlátozása mellett. Vagy ahogy Trócsányi László nyilatkozta a minap a Frankfurter Allgemeinének: egy ország határairól nem lehet vitázni és ugyanez érvényes a lakosság összetételére is, arról nem dönthet senki más, csakis az adott nemzet.

"Mérföldkőhöz érkeztünk az Európában elkövetett terrortámadások tekintetében, ugyanis a pénteki aljas támadás Münchenben volt az első olyan alkalom, hogy magyar állampolgár is a halálos áldozatok között volt" - mondta tegnap Szijjártó Péter, bár az MTI jelentése szerint nem tette világossá, hogy ez alatt pontosan mire gondol. A külgazdasági és külügyminiszter ugyanis annak ellenére nevezte terrortámadásnak a müncheni mészárlást (erről bővebben cikkünk a 8. oldalon - a szerk.), hogy azt a hivatalos német szervek is ámokfutásként ismerik el.