6.oldal;papír;Múltunk;

- Spóroljanak a hivatalos papirossal!

A belügyminiszter a papiros kímélése ügyében körrendeletet bocsátott ki az összes törvényhatóságokhoz, s így Budapest székesfővároshoz is, amelyben kiemeli, hogy a háborús viszonyok következtében rohamosan olyan hiány és drágaság mutatkozik, amely a legnagyobb takarékosságot teszi szükségessé. A polgármester a belügyminiszteri rendelet kapcsán rendeletet bocsájtott ki, amelyben fölhívta a városi gazdasági ügyosztályt, hogy a nyomtatványok készítésénél a papiros kímélésére különös figyelme legyen és olyan nyomtatványhoz, amely fél ív papiroson elfér, egész ívet ne használjon. Fölkéri egyúttal a polgármester az alpolgármestereket és Hanvai Sándor elöljárót, hogy a hivatalok vizsgálata alkalmával ennek a miniszteri rendeletnek a megtartását szigorúan ellenőrizzék.

"Mérföldkőhöz érkeztünk az Európában elkövetett terrortámadások tekintetében, ugyanis a pénteki aljas támadás Münchenben volt az első olyan alkalom, hogy magyar állampolgár is a halálos áldozatok között volt" - mondta tegnap Szijjártó Péter, bár az MTI jelentése szerint nem tette világossá, hogy ez alatt pontosan mire gondol. A külgazdasági és külügyminiszter ugyanis annak ellenére nevezte terrortámadásnak a müncheni mészárlást (erről bővebben cikkünk a 8. oldalon - a szerk.), hogy azt a hivatalos német szervek is ámokfutásként ismerik el.