korrupció;LMP;játszóterek;

Illusztráció/Thinkstock

- Játszóterek kálváriája - Százmilliók landoltak magánzsebekben?

A méregdrága játszóterek kálváriája folytatódik: újra százmilliók vándorolhattak magánzsebekbe - írja az MTI-hez is eljuttatott közleményében az LMP. 

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) eljárásának hatására 2014-ben kénytelen volt visszavonni az általa kistelepülések számára játszótérépítésre megítélt, és nyilvánvalóan jogszerűtlenül kifizetett EU-s támogatását. Az ezzel kapcsolatos dokumentumokat is dugdosni akarta, míg végre az LMP adatvédelmi pernyerése után az MVH eljuttatta a 140 települést érintő vidékfejlesztési pályázat iratait. Az LMP becslései szerint az Európai Unió falumegújítási és fejlesztési pályázata keretében játszóterek építésre összesen kifizetett 1,78 milliárd forintnak legalább a fele jogtalanul juthatott magánzsebekbe.

A pályázatból megvalósult játszóterek közül 89 darab 10 millió forint fölötti áron került kivitelezésre úgy, hogy azok valós kereskedelmi értéke könnyen ellenőrizhetően is töredéke annak. Akadt olyan eset is, ahol egy 400 főnél kisebb lélekszámú település több mint 26 millió forintos támogatást kapott e célra úgy, hogy a településen gyermek is alig van.

A túlárazott tömeges falusi játszótérépítés csak újabb bizonyíték arra, hogy a vidéki munkahelyteremtés és az életminőség javítása helyett az EU-s források ellopása történik Magyarországon. Mindegy, hogy játszóterekről, csatorna-beruházásról, vagy éppen kerékpárút-építésről van-e szó, a támogatási alapok jelentős része a kormánypárthoz közeli vállalkozói köröknél köt ki.

LMP parlamenti frakció

A Fidesz ne költsön közpénz-milliárdokat a menekültellenes gyűlöletkampányára - írja az MTI-hez is eljuttatott közleményében az Együtt. Felháborító, hogy a kormány mennyit költ az ostoba, gyűlöletkeltő kampányára. A Fidesznek be kell fejeznie, hogy közpénz-milliárdokat költ a saját belpolitikai haszonszerzése érdekében - írják a dokumentumban.