Fidesz;Városliget;Ligetvédők;

MTI Fotó: Balogh Zoltán

- Tömegtüntetésre készülnek a Városliget védelmében

Csák Gergely, a Ligetvédők szóvivője szerint a Fidesz nem hallja meg az ország óhaját, hogy ne legyen beton a Városligetben. A civil szerveződés képviselője szerdán a Parlament előtt tartott sajtótájékoztatót. Előzőleg határozatképtelenség miatt berekesztették az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a városligeti beruházást lehetővé tevő Liget-törvény megsemmisítéséről szóló javaslat került volna napirendre.

Csák Gergely arról beszélt, hogy a Városliget védelme nem kis helyi ügy, hanem az egész országot foglalkoztatja. Kiemelte, örülnek a vitanapnak, de annak nem, hogy a Fideszből és a KDNP-ből csak egy-egy képviselő volt jelen a teremben. "Hibás lépés" a múzeumokat elvinni a budai Várból és helyükre a kormányt költöztetni, ez ellentétes azzal, amit Budapest és az ország szeretne - fogalmazott.

A Liget-projekt és Orbán Viktor miniszterelnök beköltözése a budai Várba összesen 500 milliárd forintba kerül, ami átszámítva minden magyar családnak 200 ezer forintos kiadást jelentene - mondta. Hozzátette, szeretnének új múzeumokat, csak nem a Városligetben. Olcsóbb lenne épületeket felújítani - vannak is tervek erre -, de a Fideszben ezzel nem foglalkoznak - jegyezte meg. Azt hangoztatta, nem a politikai szándék vezérli a szervezetet, csupán aggódnak a természetért és a kultúráért.

Közölte: szeptemberben szeretnének tömegtüntetést szervezni a Városliget védelmében.

MTI Fotó: Kovács Tamás

MTI Fotó: Kovács Tamás

Fidesz-bojkott a Házban

Kósa Lajos frakcióvezető már korábban bejelentette: csupán egy képviselőjük vesz majd részt a rendkívüli ülésen. Az ígéretet betartották, így az elnöklő Latorcai János határozatképtelenség miatt berekesztette az ülést, tehát napirendre sem kerülhetett a városligeti beruházást lehetővé tevő Liget-törvény megsemmisítéséről szóló javaslat.

A rendkívüli ülést egyébként Szabó Tímea, a PM társelnöke, független országgyűlési képviselő kezdeményezte és azt MSZP-s, jobbikos, LMP-s és független képviselők is támogatták.

Napirend előtt

Néhány képviselő még elmondhatta véleményét.

LMP: vonják vissza a Liget-törvényt!

Sallai R. Benedek, az LMP képviselője "fanyűvőnek" nevezte a kormány magatartását, amely nem tiszteli a zöldfelületeket. A képviselő szerint a Liget-projeket sem polgári, sem nemzeti, sem keresztény értékek nem indokolják, de gazdasági érdeket sem szolgál, nem eredményez érdemi gazdasági növekedést, nem szolgálja sem a kulturális turizmus, sem a budapestiek érdekeit. Az LMP képviselője arra szólította fel a kormányt, hogy vonja vissza a Liget-törvényt, gondolja újra a koncepciókat és vegye le a projektet a kiemelt beruházások sorából.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára úgy vélte: a rendkívüli parlamenti ülés is azt bizonyítja, hogy a Liget-ügy már nem a Ligetről és nem a fákról szól, hanem politikai mezőbe került, ezzel próbálnak egyesek politikai ismertséget szerezni, vagy visszakerülni a politika fő sodrába. Az államtitkár szerint az LMP-t is "dac politikai alapállás" jellemzi, mindent ellenez, ami változás. Hangsúlyozta: a projekt eredményeképpen 60-ról 65 százalékra nő a zöldfelületetek aránya a Városligetben, amely azért különleges park, mert a kezdetektől van jelen benne egyszerre a zöldfelület és a kulturális funkció.

MSZP: a kormány visszaél hatalmával

Kunhalmi Ágnes szocialista képviselő szerint a Városliget beépítését ebben a formában a budapestiek háromnegyede nem támogatja. Felhívta a figyelmet arra, hogy múzeumi negyed építkezései teljesen átalakítják majd a talajvíz irányait, így ez a környező területek lakóházainak megroggyanásához vezethet. Hozzátette: a jelenlegi rombolás is közveszélyes, "össze-vissza hull az azbeszt".

Szerinte ugyanakkor a Liget-projekt nem egyszeri ügy, hanem egy működési modell: egy gyenge fővárosi vezetés és egy még gyengébb, de annál erőszakos kormány magatartásának modellje. "Önök a kopasz-kormány uralkodóinak tekintik magukat, akik ha már más eszköz nincs erőemberekkel érik el céljukat" - mondta a képviselő, aki szerint nem normális, hogy "ki tudja milyen alkalmazásban álló kopaszok" rendőröket utasítanak és tüntetőket vernek. Mi lesz a következő lépés, legközelebb a hadsereget vagy a Terrorelhárítási Központot vetik be, hogy megtartsák hatalmukat? - tette fel a kérdést.

Úgy vélte: ezek a módszerek a féldiktatúrákat és a magyar pártállami időket idézik, holott a Fidesz alapítói biztosan tudják milyen érzés, amikor a hatalom lehallgatja őket és névtelen erőembereket küld rájuk. "Ez maga a kopasz-kormányzás" - jelentette ki. Hangsúlyozta: a kormány visszaél a hatalommal, a kormányzás nem szól másról, mint "pár pénzes projekt ellopásáról". Szerinte a városligeti agresszió megjelenése azt jelzi, hogy a kormány fél a hatalom elvesztésétől, és attól, hogy a "vezetőszár és a bilincs a fideszes képviselőket is a utoléri".

Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára Kunhalmi Ágnest arra szólította fel, hogy elsősorban az ország valós jövőképével foglalkozzon. Az államtitkár a migrációt nevezte az ország előtt álló egyik legjelentősebb problémának és hangsúlyozta, hogy a bevándorlás kérdése Magyarországon és Európában terrorveszélyt is magában hordoz. 

Molnár továbbra is választ vár
Olyan nem történhet meg, hogy biztonsági cég emberei rendőröket utasítsanak. Bár pontosan még nem tudni, mi történt a Városligetben, a látszatra is figyelni kell. Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke fogalmazott így egy háttérbeszélgetésen. Megismételte, önmagában az, hogy ma Magyarországon biztonsági őrök képesek befolyásolni a rendőrség munkáját afrikai, vagy közép-ázsiai országok szintjére süllyeszti a demokráciánkat. Az ellenzéki politikus még mindig Pintér Sándor válaszára vár a Liget-botrányban felbukkanó "kopaszokkal" kapcsolatban, mivel olyan információ jutott el hozzá, hogy közülük többen azonosak a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) megjelentekkel. Molnár másfél hete levélben kért azonnali írásbeli tájékoztatást a belügyminisztertől a Városligetben zajló eseményekről. Arra vár választ, kik és hogyan akadályozták a rendőrség munkáját a Ligetben, és mindez milyen intézkedést vont maga után. Igaz-e, hogy a helyszínen a tüntetőkkel és a rendőrökkel szemben is támadólag fellépő "biztonsági emberek" között olyanok is feltűntek, akik februárban a NVI-nél megakadályozták az MSZP vasárnapi nyitva tartásról szóló népszavazási kezdeményezésének benyújtását. A szocialista politikus lapunkat arra emlékeztette, Pintérnek 15 napon belül nem kell az írásbeli kérdésre válaszolnia, így az lehet, hogy csak jövő hét elején érkezik meg.



KDNP: nincs környezetvédelmi probléma Liget-projektben

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője úgy vélte: a Liget egyes részei jelenleg egy "gigantikus romkocsmához" hasonlítanak, ezért rendbe kell tenni a területet úgy, hogy az emberi kultúra teljesítménye és a zöldfelület is meglegyen. A képviselő a természet és a kulturális értékek harmóniáját hangsúlyozta és a milleniumi építkezésekhez hasonlította a Liget-beruházást, amelyben szerinte nincs környezetvédelmi probléma.

A PM szeretne újabb rendkívüli ülést összehívni

A Párbeszéd Magyarországért társelnöke újra benyújtja módosító javaslatát, annak érdekében, hogy semmisítsék meg a Liget-törvényt. Szabó Tímea a nyár végére, ősz elejére szeretne újabb rendkívüli parlamenti ülést összehívatni az ügyben.  A politikus úgy fogalmazott: "úgy látszik, a fideszeseknek fontosabb a saját nyaralásuk és egyéb összejövetelek, amelyeken részt akarnak venni, mint a magyar emberek akarata".

Szabó Tímea arra is kitért, hogy ha a kormánypárti képviselők előre tudták, hogy nem tudnak részt venni az ülésen, akkor Kövér László házelnök kijelölhetett volna egy másik napot is.

Kósa: komolytalan blöff volt az Országgyűlés összehívása
MTI Fotó: Kovács Tamás

MTI Fotó: Kovács Tamás

Maga a kezdeményező sem jelent meg, ahogyan a kezdeményezést aláírók egy része sem - mondta Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője. A politikus úgy nyilatkozott, hogy ha határozatképes is lett volna az Országgyűlés, akkor sem lehetett volna lefolytatni a vitát, mert ahhoz az előterjesztőnek jelen kellett volna lennie. Mindezzel bebizonyosodott, hogy a parlament összehívása a Liget-projekt kapcsán mindössze "műbalhé" volt, hogy az ellenzék szerepelhessen "a nyári uborkaszezonban" - vélekedett.

A frakcióvezető emlékeztetett: a házszabály előírásai szerint ha valaki az Országgyűlés összehívását kezdeményezi, előtte a házbizottságot össze kell hívni, hogy egyeztessenek a napirendről, de a testület múlt heti ülésén egyetlen ellenzéki képviselő sem volt jelen, csak Schiffer András (LMP). Így már a múlt héten világossá vált, hogy komolytalan a kezdeményezés, és maguk a kezdeményezők sem tartják fontosnak, hogy érveljenek ügyük mellett - mondta.

Kósa Lajos szerint ebben az esetben is ugyanaz figyelhető meg, mint a korábbi nagy budapesti fejlesztések - például a Várkert Bazár vagy a Kossuth tér - esetében, hiszen azok ellen is akciókat szerveztek, majd amikor elkészültek, mindenki elégedett volt. Hozzátette: a Liget-törvényről már volt vita a parlamentben.

Liget Budapest: nem szennyezett a Városligeti tó vize
FOTÓ: Népszava

FOTÓ: Népszava

A vadkacsák elpusztulását nem a vízminőség, hanem feltehetően betegség okozta - közölte a Liget Budapest Facebook-oldalán kedd este. A tájékoztatás szerint hétfő kora este a katasztrófavédelem ügyeletese, a Fővárosi Csatornázási Művek szakemberei és Városliget Zrt. munkatársai a helyszínen megállapították, hogy a Városligeti tó Vajdahunyad vár déli részén található öblében a víz sötétzöld színű, felszíne uszadékos, elpusztult tőkésréce teteme lebeg a felszínén. Halpusztulásra utaló jel nem volt.
Tizennégy elpusztult vadkacsát távolítottak el a Városligeti tó Várárok felőli részéből, a Fővárosi Csatornázási Művek szakemberei mintát vettek a tóból, az eredmények szerint jó a vízminőség, beavatkozásra, vízcserére nincs szükség. Közölték továbbá, hogy a vadkacsák elpusztulásának okát az elhullott tetemek vizsgálata után lehet csak pontosan meghatározni.
Észbontó előzmények:
MTI Fotó: Marjai János

MTI Fotó: Marjai János

 

1. Bontás szakértelem nélkül

A jogszabályban rögzített biztonsági intézkedések betartása nélkül bonthatták le azt az épületet, amely a ligetvédők tapasztalatai szerint jelentős mennyiségű azbesztet tartalmazott. Az aktivisták már korábban figyelmeztettek a mérgező anyag jelenlétére, de hiába.

Már a bontási terv készítésekor meg kell győződni róla, hogy van-e azbeszt az épületben, és ha igen, a tényt a bontási műszaki leírásnak is tartalmaznia kell. Egy miniszteri rendelet előírásai alapján mentesítési tervet kell készíteni, és bejelentést tenni a környezetvédelmi hatóságnak (ez esetben az V. kerületi kormányhivatalnak). Mindez  -úgy tűnik- a ligetbontókat nem érdekli.

2. Blöff: óriásfákat ültetnek át

A tiltakozók győztek, egyetlen egészséges fát sem vágnak ki a jövőben a Liget Budapest projekt építkezései miatt a Városliget területén, az érintett fákat át fogják ültetni - mondta a Városliget Zrt. műszaki igazgatója. A Ligetvédők szerint ez csak blöff, aminek "nyilvánvalóan kommunikációs szerepe van".

Az átültetés ötletét értelmetlennek tartják, hiszen az építkezések és közmű fektetés nem teszik majd lehetővé a folyamatos gondozásukat, öntözésüket, kímélésüket. De ha mégis megkísérlik, egy ilyen művelet a nyár közepén biztos, hogy a fák pusztulását vonná maga után. Ezzel kapcsolatban Megyeri Szabolcs kertész a Klubrádiónak úgy nyilatkozott: átültetés előtt a fákat el kell kezdeni öntözni, tápanyagozni, felkészíteni a lombkoronájukat. Ez az időszak egy évig is eltarthat a konkrét átültetés előtt. Aggódik amiatt is, hogy a Magyar Zene Háza tervezett építkezése közben a százéves platánok gyökereit akár félbe is vághatják, ami a fák biztos halálát jelentené.

Közös gyertyagyújtással, beszélgetéssel, zenehallgatással és zenéléssel emlékeznek szerda este 18 órától Somló Tamásra a Tabán Dombon. A kiváló énekes, zenész, az LGT tagja keddre virradó éjjel, 68 évesen hunyt el, hosszú betegség után.