MSZP;lehallgatás;Pintér Sándor;MTVA;poloska;

Az EKINT-ben megtalált poloska FORRÁS: EKINT/ FACEBOOK

- Lehallgatás: Pintérre várnak a szocialisták

Egyelőre nem kapott választ Pintér Sándortól Molnár Zsolt a lehallgatási ügyben. A nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke az MTVA-ban történt lehallgatások hátteréről érdeklődött a belügyminisztertől. Mint Molnár lapunknak elmondta, vélhetően a jövő héten érkezik meg Pintér válasza, a belügyminiszternek ugyanis 15 napja van erre.

A nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke, Molnár Zsolt azután fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez, hogy kiderült, még márciusban lehallgató-készüléket talált a rendőrség Vaszily Miklós, MTVA-vezérigazgató tárgyalójában a közmédia központjaként működő Kunigunda úti épületben. Mindezt az Index írta meg, majd július közepén a 444.hu azt is kiderítette, hogy nem csak Vaszily irodájában találtak technikát a rendőrök, hanem a vezérigazgatói kabinetet vezető Enyedi Csaba szobájában, illetve találtak egy harmadik hang- és képfelvétel készítésére alkalmas eszközt is Vas Imre üzemeltetési igazgató irodájában. Enyedi irodájában, amely szomszédos a Vaszilyéval, megtalálták a vezérigazgató „poloskájának” rögzítő-készülékét, de találtak egy másik berendezést is, amely az Enyedi irodájában zajló történéseket rögzítette. A 444.hu szerint a felfedezés „egy fatális véletlennek” volt köszönhető: a nagy esők miatt beázott az igazgatói tárgyaló. Miután az épület üzemeltetői megállapították a bajt, a szárításhoz leszedték a kábelcsatorna tetejét - ekkor vált láthatóvá az abba rejtett mikrofon. A szerelők jelezték a biztonsági vezetőnek, hogy furcsa dologra bukkantak, ő pedig bejelentést tett a nyomozóirodánál. A portál úgy tudja, nem csak a vezérigazgató, de tárgyalópartnereinek minden mondatát is rögzítették, ami a tiltott adatgyűjtésen túl egyéb bűncselekmények gyanúját is felveti.

Vas Imre irodájában, amely egy másik szinten található, mint Vaszilyé egy zárt szekrényében találtak rá a készülékre. A 444.hu szerint nem egyértelmű, miként jutottak el hozzá a rendőrök, de az biztos, hogy üzemeltetési igazgatóként ő felel az épület technikai felszereltségéért. Vagyis, ha bármilyen műszaki berendezést telepíteni kell, az Vas felelősségi köréhez tartozik. A portál szemtanúkra hivatkozva azt írta, Enyedit és Vast is rendőrök kísérték ki az épületből és házkutatást is tartottak náluk a rendőrök, de egyikük sem gyanúsították meg az ügyben. A 444.hu felvette azt is, hogy „különös lenne, ha egy üzemeltetési igazgatónak nem tűnne fel egy zárt szekrény az irodájában, amin keresztül videó-felvételt készítenek róla”. Az ORFK bővebb tájékoztatást "a nyomozás érdekeire tekintettel" nem kívánt adni, így nem tudni, pontosan hány készüléket találtak és milyen szakaszban tart a nyomozás. Ami ismert, a rendőrség tiltott adatszerzés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást.

Molnár Zsolt hétfőn az ATV-ben azt valószínűsítette, hogy nem titkosszolgálati akció keretében hallgatták le az MTVA vezetőit, sokkal inkább belső konkurálás áll az ügy hátterében. A nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke úgy vélte, bennfentes személyek hallgathatták le az MTVA vezetőit. Molnár azt mondta: "Az a vélelem erősödik, hogy valahol az MTVA környezetében, vagy bennfentes személyek követhettek el egymás rovására illegális adatszerzést." Szerinte ezt a gyanút erősíti, hogy több irodában nem csak lehallgató berendezéseket, hanem egyéb eszközöket is találtak (így videó-felvevőt). Molnár azt is elárulta, hogy azért nem hívta össze a bizottságot, mert az a parlamenti időszakon kívül nem lett volna határozatképes, így kénytelen volt levélben fordulni a belügyminiszterhez. Ugyanakkor megerősítette: mindenképpen választ vár Pintér Sándor belügyminisztertől a történtekkel kapcsolatban.

Nyomoznak az EKINT poloskája miatt
A VIII. kerületi ügyészség a rendőrség határozatát felülbírálva nyomozást rendelt el az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (EKINT) irodájában talált poloska ügyében - írta néhány napja a nol. Azt nem tudni, hogy kitől származik a korábban talált eszköz, amely az elhangzó beszélgetések, valamint a telefon- és adatforgalom továbbítására is alkalmas lehet. Az eset után a feljelentőként elhíresült Tényi István tiltott adatszerzés gyanúja miatt tett bejelentést óa rendőrségen, ám a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azzal utasította el a nyomozást, hogy a „bejelentésében foglaltak bűncselekmény gyanújának megállapítására konkrét tények és adatok hiányában nem alkalmasak”, Tényi ugyanis sajtóhírekre alapozott, az EKINT pedig nem fordult a hatóságokhoz. Az ügyben illetékes VIII. kerületi ügyészség ezt a döntést bírálta felül, és a BRFK-t jelölte ki a nyomozás lefolytatására. Az EKINT vezetője, Majtényi László az eset után a Budapest Beaconnek adott interjújában azt mondta: „Megalázottság, amit érzek”.

A kormányzat igyekezett kihasználni azt, hogy a közmédia sportadója közvetítette a futball Európa-bajnokság meccseit. A kontinensviadal alatt az M4 Sporton gyakorta láthattak a nézők úgynevezett egyperces híradót, amelyben a közmédia a számára legfontosabb híreket tömörítette 60 másodpercbe. Ezek java a migránsokról és a kvótanépszavazásról szólt, illetve a béremelésekről. Szakértőink egybehangzó véleménye szerint az M4-en vetített hírblokkok tökéletes eszközei a manipulációnak, hiszen a kormány üzenetei sokkalta több emberhez eljutottak, mint például az M1-en, vagy a Híradó által.