gazdasági növekedés;nagyvállalatok;bizalomvesztés;

- Borúlátóbbak a magyar nagyvállalatok a növekedést illetően

Rövid és középtávon egyaránt csökkent a növekedést feltételező magyar nagyvállalatok aránya a második negyedévben az előző negyedévhez képest - derült ki a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb eredményeiből.

Jók vagyunk nagyon - körülbelül ezzel lehetne summázni azt a győzelmi jelentést, amit a legutóbbi - a nyári szünet előtti utolsó - Kormányinfón adott Lázár János, a gazdaság helyzetéről szólva a szokásos hurráoptimista hangvételben: nincs infláció, emelkedtek a fizetések, egekben a foglalkoztatás, az ipar jól teljesített, az államadósság mértéke pedig  76 százalékra csökkent. 

Nos, a most közreadott  második negyedévben készült kutatás szerint a nagyvállalatok mindössze 29 százaléka számít a gazdaság helyzetének javulására a következő egy évben, míg ez az arány a január-márciusi időszakban még 35 százalék volt, ami szintén nem túl magas arány. Középtávon pedig 49 százalékról 44 százalékra csökkent a javulást várók aránya.  

 Peter Roebben, az üzleti ügyfelek divízió vezetője szerint a cégek várakozásai stabilnak tekinthetők a következő egy évre, miközben a gazdasági környezettel kapcsolatos várakozások visszafogottabbak,  saját helyzetükre vonatkozóan derűlátóbbak a vállalatok. A szektorok közül a kereskedelem látja legpozitívabban a következő évet - derült ki a felmérésből.

A K&H Csoport a GfK Hungária Piackutató Intézettel együtt készített kutatása 550,  kétmilliárd forint feletti éves árbevételű cég döntéshozójának megkérdezésével történt.

 

A Törökországgal folytatott uniós csatlakozási tárgyalások végét jelentené, ha Törökországban visszaállítanák a halálbüntetést - jelentette ki a német kormány szóvivője hétfőn Berlinben.