hulladék;Nizza;

- Csak az üzenet

Történjen bármi a világban, az a jelenlegi magyar hatalom embereit kizárólag arra ösztönzi, hogy saját politikájukat igazolják. S minél szörnyűbb eseményeknek vagyunk tanúi, annál ellentmondásosabb ez az önigazolás.

A borzalmas nizzai tragédia, majd a váratlan, de elvetélt - és ugyancsak áldozatokkal járó - törökországi puccs természetesen megszólalásra késztette Orbán Viktor fegyverhordozóit is. De míg a kedves vezető a francia elnöknek küldött táviratában részvétét fejezte ki - és nem többet -, famulusai kommentárjaikban igyekeznek az ő kedvében járni. Márpedig úgy érzik, ezt főképp azzal érhetik el, ha a tervezett népszavazásra hívják fel a nép figyelmét.

Vagyis egy terrorakciót, valamint egy puccsot - amelyet Szijjártó miniszter szerint "terrorcselekménynek is lehet nevezni" - alkalmasnak látnak arra, hogy üzenjenek. Újra. De nem pusztán az ő népüknek - ez is elég fontos nekik -, hanem Brüsszelnek is. Mivel úgy gondolják, az unió (is) tehet arról, hogy idáig jutottunk. Nizzáig, meg előtte a brüsszeli és a párizsi merényletekig, valamint addig, hogy Törökországnak immár egészen különleges helyzete lett Európában.

Itt ugyan egy pillanatig megbicsaklik a propaganda, mert a külügyminiszter szorosabbra fűzné a kapcsolatokat Erdogan országával, a Fidesz frakcióvezetője viszont aggódik. Kósa Lajos szerint ugyanis a török puccs jó lecke, hogy az unió nem bízhatja saját határai védelmét másokra. Akkor most mihez is tartsuk magunkat?

De ez csak apró kis kitérő - bár nem lényegtelen -, a fő csapásirány marad. Nizza, vagy terror, vagy a török helyzet mind csak arra jók, hogy meggyőzzük a mi népünket, helyes úton járunk. A helyes út pedig azt jelenti, hogy az Európai Unió nem tehet azt velünk, magyarokkal, amit akar. Ezt pedig nem csak mondanunk kell, hanem szavazni is rá, hogy a mi drága kormányunk belevághassa a brüsszeli urak szemébe.

És az sem számít, hogy a népszavazás kampánya hivatalosan még el sem kezdődhetne. Tulajdonképpen ez nem is kampány, hiszen a hatalom propaganda-gépezete hat éve egyfolytában működik és fog is még sokáig (ha hagyjuk).

Ki törődik ilyenkor Nizzával, Ankarával, áldozatokkal. Csak az üzenet - az a lényeges.