változás;KRESZ-módosítás;sebességhatárok;

- Változnak a sebességhatárok

Teljesen új KRESZ-t készít elő a kormány, a legfontosabb újítás a sebességhatárok változása lehet - írta a vezess.hu. A szakportál megkeresésére a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) azt közölte: még egy-másfél évet vehet igénybe a közlekedési szabályok átdolgozása, de már tudják, miben fognak változtatni.

Figyeltek a kritikákra, melyek szerint a jelenleg hatályos KRESZ sokszor indokolatlanul nyakatekert mondatokat használ, feleslegesen hosszú és túlszabályozott. Csak azokat a rendelkezéseket hagynák meg, amelyek közvetlenül érintik a járművezetők magatartását a közlekedés biztonságának érdekében.

Úgy vélik, felesleges például a KRESZ-ben hagyni "a gépkocsik hatósági elszállításának feltételeit", ezt a jövőben önkormányzati szabályozás is rögzítheti. A most létező sebességkorlátozó táblákból is megszüntetnék a kevésbé használt útjelzőket. Az autópályákon 80-ról 90-re emelnék a teherautók sebességkorlátját, míg a legrosszabb állapotú, négyes-ötös számjegyű, lakott területen kívüli utakon lejjebb vihetik a 90-es maximumot.

De az új KRESZ megjelenése előtt is várhatóak szabálymódosítások. Úgy tudni, még az idei évben az NFM szakértői elé kerülnek egyes várakozási és megállási szabályok.

Elutasított az Alkotmánybíróság egy iskolai szegregációs ügy részletes kivizsgálását, mert szerintük az adott intézményben az elkülönítés nem sérti az alapjogokat. Az érintetteket képviselő alapítvány a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság elé terjesztette az ügyet. Miközben Magyarország ellen kötelezettségszegési eljárás zajlik a szegregáció miatt, Balog Zoltán miniszter az EU-t figyelmezteti arra: komolyabban kellene venni a roma keretstratégia megvalósítását.