Belgium;Argentína;FIFA-ranglista;

- Egy helyet javított a válogatott

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön kiadott világranglistája alapján a magyar válogatott egy helyet előrelépett, a török együttessel holtversenyben 19. pozíciót foglalja el.

Az élen változatlanul Argentína áll Belgium és Kolumbia előtt, az újdonsült Európa-bajnok portugálok viszont csupán két pozíciót javítottak, jelenleg hatodikak.

A vb-selejtezőben ugyancsak a magyarokkal együtt szereplő svájciak a 18., a lettek a 109., a feröeriek a 136., az andorraiak pedig a 203. helyen állnak.

Sokat léptek előre az Eb-döntős franciák és a tornán elődöntőig jutott walesiek, előbbiek a 17.-ről a 10., míg utóbbiak a 26.-ról a 11. helyre jöttek fel. A kontinenstornán leszerepelt angolok Gareth Bale-ék mögé kerültek, mindössze a 13. pozíciót tudhatják magukénak.

A labdarúgó NB I szombati idénynyitójával ugyan még nem ér véget az átigazolási időszak, az élvonalbeli klubok többsége próbált úgy erősíteni, hogy készen álljon az előttünk álló szezon által támasztott kihívásokra. A már biztosan aláírt futballistákon kívül több lehetséges érkezőről lehet hallani jelenleg is a csapatok háza tájáról, így nem kizárható, hogy újabb labdarúgókat igazolnak a profi magyar klubok.