sofőrök;Uber;futárszolgálat;

Illusztráció/Thinkstock

- Uber sofőrök - Magyar közösségi futárszolgálat alkalmazná őket

Az idén májusban indult EZ Expressz nevű magyar közösségi futárszolgálat adhat munkát annak a mintegy 1200 személyszállításból élő kisvállalkozónak, akik az Uber magyarországi tevékenységének felfüggesztése miatt elveszítenék a munkáját - közölte a startup cég az MTI-vel.

A Drukka Startup Stúdió keretében indult startup már havi több száz céges és magán megrendelést teljesít. Nemzetközi szinten már több vállalkozás kínál közösségi futárszervezést, például az Uber Rush vagy a Roadie, Magyarországon az EZ Expressz szolgáltatása hiánypótló - írták a közleményben.

Horváth Gábor, az EZ Expressz vezetője jelezte: a kritériumaiknak az Uber volt sofőrjei mindenben megfelelnek, és várják a jelentkezésüket. A szolgáltatásuk egyre népszerűbb, szállítottak már többek között laptopot, MRI-felvételt, könyvelési anyagokat, születésnapi meglepetés ajándékot, de otthon felejtett kulcsot is. Jövőre a nemzetközi terjeszkedést is szeretnék megkezdeni - tette hozzá.

A PwC napokban megjelent tanulmánya szerint a tavalyi 28,1 milliárd euróról több mint hússzorosára, 570 milliárd euróra emelkedhet 2025-re a megosztáson alapuló gazdaság (sharing economy) szolgáltatások forgalma Európában. A közösségi üzleti modell Magyarországon is terjed: a Drukka Startup Studióból induló cégek közül a nemrég alapított EZ Expressz mellett, az online ruhatisztítás és vasalás közvetítő Neatly, illetve a takarítás közvetítő Rendi is egyre sikeresebb, mindkét cég már a nemzetközi terjeszkedést készíti elő - áll a közleményben.

Tömegével érkeznek a vihar utáni kárbejelentések a biztosítókhoz, a végleges kárösszeg becslésére azonban egyelőre senki nem vállalkozik, ám az biztosnak tűnik, hogy az egynapos viharok között a mostani rekordot döntött – tudtuk meg a CLB független biztosítási alkusz cégtől. Nagy károk keletkeztek, s még nagyobb csalódás is érheti a károsultakat: jégverésre nem minden biztosítás fizet.