EU;Szlovákia;zászlóégetés;Kotleba;

- Uniós zászlót égetett

A Legfelsőbb Bíróság helyt adott Marián Mišún, a Kotleba-féle Mi Szlovákiánk Néppárt (ĽSNS) szimpatizánsa által benyújtott fellebbezésnek, és semmissé nyilvánította a pozsonyi járási és kerületi bíróság ítéletét. Utóbbiak bűnösnek hirdették ki Mišúnt garázdaság bűntette miatt – írta az Új Szó. Martin Beluský ĽSNS-es képviselő asszisztense 2012-ben elégetett egy EU-s zászlót a pozsonyi vár előtt egy tüntetés végén.

Štefan Michalík, a Legfelsőbb Bíróság bírója szerint az előzetes tárgyalások során a bíróságok törvényt sértettek a vádlott kárára. Az eljárást ezért első fokon újra kell kezdeni. Az ügyben a Pozsony I. Járásbíróságnak kell újra ítéletet hirdetnie.

A Legfelsőbb Bíróság határozata szerint a járási és a kerületi bíróság csupán a beavatkozó rendőrök vallomására és a rendőrségi jegyzőkönyvre alapozta az ítéletet, más szemtanúkat nem hallgattak ki. Mišún tette ráadásul nem a megfelelő jogi besorolást kapta.

A bíróság korábban 300 eurós pénzbüntetést rótt ki Mišúnra, és 500 eurót társára, Štefan Potockýra. Előbbi kifizette a büntetést, utóbbi azonban nem, és nem is fellebbezett. Potocký jelenleg Ukrajnában tartózkodik.

"Szerte Európában követnek el hasonló tetteket, és egyáltalán nem tekintik ezeket bűncselekményeknek. Ez a szabad véleménynyilvánítás egy formája. Egyetlen konkrét személynek sem ártottam, semmit nem rongáltam meg. Valójában nincs is információm arról, hogy valaki feljelentett volna minket ezért a tettért, amit Štefannal közösen követtünk el, tehát úgy tűnik, a nyilvánosságot sem botránkoztattuk meg" - nyilatkozta a mai ítélethirdetés után Mišún, aki nem zárta ki, hogy kártérítésért folyamodik.

Németország és Franciaország szorosabbra vonná védelmi együttműködését a Brexittel kapcsolatos népszavazás után.