NATO;Székesfehérvár;vezetési pont;

- NATO vezetési pont Székesfehérváron

Negyven katona fog állomásozni a NATO Székesfehérváron kialakítandó új vezetési pontján - mondta kedd reggel a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter felidézte: a hétvégi NATO-csúcson a balti államok és Lengyelország területén egy négyezres létszámú csapat állomásoztatásáról döntöttek. Infrastruktúrát és utánpótlást nem telepítenek át, így ez semmilyen módon nem sérti a NATO-Oroszország alapokmányt - emelte ki.

A NATO-tagállamok egyeztettek a nyolc keleti tagállamban úgynevezett előretolt vezetési pontokról is. Ezek közül hat már működik, Magyarországon és Szlovákiában pedig jövőre jöhetnek létre ilyen parancsnokság. A székesfehérvárin negyven katona fog állomásozni, húsz magyar, húsz pedig más NATO-tagállamokból.

Mindezekről a szerdai, várhatóan nagyköveti szintű NATO-Oroszország csúcson is egyeztetnek majd. A külügyi tárca vezetője kiemelte: egyszerre kell az elrettentés és a párbeszéd doktrínáját alkalmazni. A NATO is, Magyarország pedig kifejezetten abban érdekelt, hogy stratégiai párbeszéd legyen Oroszországgal, amely kölcsönös bizalmon alapuló együttműködéshez vezet.

Több mint 900 hazai autó rendelkezik zöld rendszámmal, ezek az ország több mint 60 pontján tölthetők fel árammal. Az állam által ígért 150 töltőből viszont még egy sem épült meg – írja a hvg.hu.