USA;Obama;Guantanamo;

- Obama közel a célhoz

Az Egyesült Államok kiszolgáltatott Olaszországnak egy jemeni férfit, akit már 14 év óta tartottak fogva a Kuba szigetén lévő guantánamói támaszponton. A 41 éves, Szaúd-Arábiában született Fadzsisz Ahmad Dzsahia Szuleimanról van szó, akit még 2002-ben szállítottak Guantánamóra – közölte az amerikai védelmi minisztérium Washingtonban. Átadását már 2010-ben hagyták jóvá.

Washington köszönetet mondott Rómának a fogoly átvételéért, „humanitárius készségéért”, amellyel Olaszország is hozzájárul a fogolytábor bezárásához.

Barack Obama még elnökké való beiktatásának évében, 2009-ben ígéretet tett a guantánamói tábor bezárására. Jogi problémák, valamint a kongresszusban tapasztalt heves ellenállás miatt azonban nem tudta teljesíteni ígéretét. A parlament sem nyújtott pénzügyi támogatást a tervek véghez viteléhez, s az elsősorban republikánus képviselők azt is megakadályozták, hogy a foglyokat átszállíthassák más amerikai börtönökbe. Obama februárban ismét kísérletet tett a tábor bezárására, ahol egykor 780 személyt tartottak fogva. Jelenleg már csak 78-an maradtak itt, s az amerikai elnök azt reméli, hogy hivatali ideje lejártáig további 28-at más helyre tudnak átszállítani.

Két héttel az isztambuli Atatürk repülőtér elleni merénylet után, amelyben 45 személy vesztette életét, a török rendőrség hét gyanúsítottat vett őrizetbe. Azzal vádolják őket, hogy fegyveres terrorcsoporthoz tartoznak, s gyilkosságban is részt vettek – közölte az Anadolu állami hírügynökség ankarai igazságügyi forrásokra hivatkozva. Ezzel már 37-re nőtt a metropoliszban végrehajtott vérfürdő kapcsán letartóztatott személyek száma.