öttusa EB;Kasza Róbert;

- Kasza Róbert ezüstérmes az öttusa Eb-n

Kasza Róbert ezüstérmet szerzett a férfiak vasárnapi versenyében a szófiai öttusa Európa-bajnokságon.

A 30 éves, világ- és Európa-bajnok magyar versenyző 19 győzelemmel kezdte a napot, ez a nyitótusában, a vívásban a kilencedik helyet jelentette számára. Úszásban a 2:03.13 perces időeredmény a hatodik pozícióhoz volt elegendő, majd a lovaglást ő nyerte, így kedvező helyzetből vághatott neki a zárószámnak, a lövészetekkel kombinált futásnak. Ebben megfelelően teljesített, így végül felállhatott a dobogóra.

A győzelmet a cseh Jan Kuf szerezte meg, mindössze egy másodperccel, illetve egy ponttal megelőzve az ötkarikás tartalék Kaszát. Az olimpiai induló Demeter Bence 15., míg Tibolya Péter 34. lett a 36 fős döntőben a nemzetközi szövetség honlapja alapján. A Kasza, Demeter, Tibolya összeállítású csapat negyedikként zárt az olaszok, a franciák és a németek mögött.

Eredmények:

férfiak:
egyéni, Európa-bajnok:

Jan Kuf (Csehország) 1451 pont
2. Kasza Róbert (Magyarország) 1450
3. Riccardo De Luca (Olaszország) 1437
csapat, Európa-bajnok:

Olaszország (Pierpaolo Petroni, Fabio Poddighe, Riccardo De Luca) 4282 pont
2. Franciaország (Gauthier Romani, Valentin Belaud, Simon Casse) 4194
3. Németország (Fabian Liebig, Alexander Nobis, Stefan Kollner) 4019 
4. Magyarország (Kasza Róbert, Demeter Bence, Tibolya Péter) 3955

A magyar küldöttség egy-egy ezüst- és bronzéremmel zárta az Eb-t, utóbbit az Alekszejev Tamara, Boros Alexandra duó szerezte a nők váltóversenyében.

A magyar férfi vízilabda-válogatott rendkívül könnyedén, 14-5-re legyőzte az augusztusi riói játékokon házigazda brazil együttest a két csapat szombati olimpiai felkészülési mérkőzésén. A két csapat legutóbb tavaly a világliga bergamói szuperdöntőjében találkozott egymással, akkor a magyar együttes 16-3-ra diadalmaskodott. Ugyan Benedek Tibor szövetségi kapitány már kihirdette 13 fős olimpiai keretét, a kimaradók közül Tóth Márton és Bedő Krisztián is "besegített" a miskolctapolcai összecsapáson. A hathetes felkészülés után a gárda július 30-án indul Rióba.