Autóvilág;Németország;népirtás;Törökország;Angela Merkel;Recep Tayyip Erdogan;diplomáciai feszültségek;

- Nincs egyezség Törökországgal

Továbbra sem engedélyezi Törökország a német parlamenti képviselők számára, hogy az incirliki repülőtéren látogatást tegyenek a Bundeswehr ott szolgáló csapatainál. 

Angela Merkel kancellár és Recep Tayyip Erdogan török elnök ezzel kapcsolatos egyeztetése, a NATO-csúcs során folytatott kétoldalú megbeszéléseken nem hozott áttörést. „A véleménykülönbségeket a találkozó során sem sikerült elsimítani. Mégis úgy vélem, helyes volt az, hogy tárgyalóasztalhoz ültünk egymással” – fejtette ki a német kancellár.

Ez volt az első hivatalos megbeszélés a két vezető politikus között azóta, hogy a német parlament alsóháza, a Bundestag június elején határozatot hozott arról: 1915-ben és 1916-ban népirtás történt az Oszmán Birodalomban az örményekkel szemben. Ezt követően fagypontra jutott a német-török viszony. Ezután tiltotta meg Ankara a német politikusok számára az incirliki bázis felkeresését.

A légitámaszponton 240 német katona teljesít szolgálatot. Ők az Iszlám Állam (IS) elleni nemzetközi koalíció keretében teljesítenek szolgálatot.

Útlevél szíriaiaknak
Legalább 300 ezer Törökországban élő szíriai menekült kaphat török útlevelet egy lapértesülés szerint. A honosítás fokozatosan történik majd. A Habertürk televízió úgy tudja, hogy első körben 30 000-40 000 szíriai kaphat török okmányokat. Ekkor a magas végzettségű szíriaiak részesülhetnek ebben.
Recep tayyip Erdogan török elnök még július elején közölte, hogy a szíriai menekültek török állampolgárságot kaphatnak. Kijelentése részint nagy felháborodást keltett. Sokan azt feltételezték, hogy ez politikai húzás az államfő részéről, aki így akar újabb néhány százezer szavazót szerezni a török AKP kormánypárt számára. Mások arra mutattak rá, meglehetősen problematikus annak megvalósítása, hogy kizárólag a szíriaiak kapjanak török útiokmányokat.
Törökországban jelenleg 2,7 millió szíriai állampolgár tartózkodik, akik az országban zajló polgárháború elől menekültek Törökországba.



A spanyol szocialisták kizárják a lehetőségét annak, hogy szövetségre lépjenek Mariano Rajoy spanyol miniszterelnökkel, aki a legutóbbi, június 26-án megrendezett előrehozott spanyol parlamenti választáson ismét a legtöbb mandátumot szerezte meg a decemberi voksolást követően, ám ezúttal sem tudott abszolút többségre szert tenni.