bíróság;bírók;

Illusztráció: Thinkstock

- Nem találnak bírót - Fél éve áll a prostitúciós ügy

Már két komplett megye záratta ki magát egy büntetőügyből, ami azért áll, mert nincs bíró, aki tárgyalná – tudta meg az Index. 

Egy nyíregyházi ügyvéd pár évvel korábban létrehozott egy prostitúcióval, cigarettacsempészettel és gazdasági társaságok színlelt értékesítésével és vagyonuk eltüntetésével foglalkozó bűnszervezetet. A Nyíregyházi Járási Ügyészség februárban emelt vádat az ügyben, ám a Nyíregyházi Járásbíróság valamennyi büntető bírója a kizárását kérte elfogultságra hivatkozva. Ezután a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye valamennyi büntető bírája járt el hasonlóan, sőt a Nyíregyházi Törvényszék bírái is elfogultnak érezték magukat. Az ügy átkerült a Debreceni Ítélőtáblára, amely a Debreceni Járásbíróságot jelölte ki, amelynek valamennyi büntető bírája, majd Hajdú-Bihar Megye valamennyi bíróságának valamennyi büntető bírája szintén a kizárását kérte. Az ügy végül visszakerült a Debreceni Ítélőtáblára, amely a Miskolci Járásbíróságot jelölte ki. Az eljárás fél éve áll, még a vádiratot sem kézbesítette senki a vádlottaknak, sem a védőknek.

Mészáros Márta legújabb játékfilmje, az Aurora Borealis utómunkálatain dolgozik épp, így a hangkeverés előtt utazik Horvátországba, hogy átvegye az Arany Arénát, a Pulai Nemzetközi Filmfesztivál Életműdíját.