menekültek;Olaszország;

Fotó: Carsten Koall/Getty Images

- Menekültek - Legalább időleges biztonságban

Az olasz parti őrség kedd folyamán az uniós partnerországokkal és segélyszervezetekkel összesen 4500 személyt menekített ki a Földközi-tengerből összesen 30 bevetés során. 

A legnagyobb manőver során 435 menekültet – 124 nőt és 18 gyermeket – helyeztek biztonságba. Az akcióban az olasz parti őrség öt hajóval vett részt, de az uniós partnerek több hajója is segítséget nyújtott az akcióban. A menekültek biztonságba helyezése mellett a manőver célja az embercsempészek elleni fellépés.  Az olasz belügyminisztérium múlt heti közlése szerint az idei év első felében 70 ezren érkeztek hajókon az olasz partokhoz. Ez nagyjából ugyanannyi, mint az előző év azonos időszakában.

A dél-koreai hadsereg bejelentette, hogy megkétszerezi az északi határszakaszán felállított monumentális hangosanbeszélőinek számát, amelyekkel a határ közelében próbálják felvilágosítani az észak-koreaiakat Phenjan politikájáról. Szöuli közlés szerint azért szánják el magukat erre a lépésre, mert így torolják meg a Phenjan által legutóbb végrehajtott rakétakísérleteket.