Bioritmus;olaszok;hízás;tészta;

Illusztráció/Thinkstock

- Na, vajon kik derítették ki, hogy a tészta nem hizlal?

 A tésztaevés nem hizlal, hanem éppen az egészséges testtömegindexszel mutat összefüggést - derült ki egy friss olasz kutatásból.

 A mediterrán étrend alapját képező kifőtt tészta jó hírét a Molise tartománybeli Pozzilli I.R.C.C.S Neuromed nevű intézete közegészségügyi osztályának kutatása adta vissza - írta az eruekalert.org.

 A Nutrition and Diabetes című szaklapban megjelent tanulmány szerzői több mint 23 ezer embert vizsgáltak meg, őket két nagy közegészségügyi felméréshez toborozták, melyeket ugyanez az osztály végzett. "A résztvevők testméreteinek és táplálkozási szokásainak elemzésekor azt tapasztaltuk, hogy ellentétben sokak vélekedésével, a tésztaevés és a túlsúly nem függ össze, sokkal inkább az ellenkezője igaz: adataink alapján a tésztafogyasztás a vékonyabb derékbőséggel, a jobb derék-csípő aránnyal és egészségesebb testtömegindexszel kapcsolatos" - magyarázta a tanulmány vezető szerzője.  Sok kutatás bizonyította, hogy a mediterrán étrend az egyik legegészségesebb a világon a testsúly megtartása szempontjából is. Arról azonban kevés volt az adat, hogy milyen szerepet játszik ebben az étrend fő összetevője, a tészta. A Neuromed kutatása ezt a hiányt pótolja.

 "Elterjedt nézet, hogy a tészta nem a megfelelő fogás annak, aki fogyni akar. Vannak, akik száműzik is az étrendjükből. A kutatás eredményeinek fényében elmondhatjuk, hogy ez nem helyes. A friss tanulmánynak és a két nagy közegészségügyi felmérésnek az az üzenete, hogy a mediterrán diéta igen jó hatással van az egészségre" - mondta Licia Iacoviello, a Neuromed molekuláris és táplálkozás-egészségügyi laboratóriumának vezetője.

"Kompromisszumkész ember vagyok, de a Városligetbe nem akarunk új épületeket" - szögezte le a liget, leginkább annak zöldfelületei ügyében többfrontos küzdelmet is folytató zuglói polgármester az ATV reggeli műsorában. Karácsony Gergely egyúttal bejelentette, hogy tesz egy javaslatot a kormány felé, ami szerinte megoldás lenne a kialakult és kiéleződött helyzetre.