Soros György;kitiltás;CÖF;Csizmadia László;

FOTÓ: Mark Wilson/Getty Images

- Érik a kitiltás Sorossal szemben?

Élesen bírálta Soros György magyar származású amerikai milliárdos üzletembert Milos Zeman cseh államfő. Ennek kapcsán az állami média szükségét érezte megszólaltatni Csizmadia Lászlót a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.  A Civil Összefogás Fórum (CÖF) elnöke elmondta: most, amikor a valóság beköszöntött az Európai Unióba, Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter, demokrata elnökjelölt-aspiráns elküldte első számú földerítőjét, Soros Györgyöt az Európai Bizottságba, hogy tesztelje jövőbeni politikáját és annak a visszhangját - számolt be a hirado.hu.

"Ha Soros György azt mondaná, hogy a Föld a Nap körül forog, nem lenne okom rá, hogy ne értsek vele egyet. Tevékenysége néhány téren azonban legalábbis gyanús, és feltűnően hasonlít a belügyekbe való beavatkozáshoz" - jelentette ki Milos Zeman abban az interjúban, amelyet vasárnap délután hozott nyilvánosságra a Parlamentní Listy cseh internetes hírportál. "Bár az úgynevezett színes forradalmak megszervezése bizonyos országokban érdekes kedvtelés, de az érintett országoknak ez több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt" - fejtette ki a cseh elnök. Megjegyezte, hogy az úgynevezett színes forradalmakat többnyire külföldi stábok szervezték.

Korábbi felvétel. Fotó: Népszava

Korábbi felvétel. Fotó: Népszava

Erre reagálva Csizmadia László elmondta: a globális kapitalizmus mögött most valóssággá is vált a pénzügyi háttérhatalom, hiszen senki sem képes megdönteni egy politikai apparátust anélkül, hogy előtte átvegye az irányítást a kulturális tényezők felett. Arról van szó, hogy ez a háttérhatalom az európai keresztény kultúrát akarja szétverni, így tudja majd megszerezni a világ globalizálásához való teret.

Hozzátette: Soros egy pénzember, aki úgy gondolja, hatalmat is szerezhet. Az sem véletlen, hogy több országból is kitiltották. Láthatjuk, neki nagyon fontosak a civil szervezetek, ezekbe jelentős pénzt pumpál, hogy fellazítsák a neki nem tetsző kormányok működését . A CÖF elnöke úgy vélte: azért támogatja a migránsokat, hogy ha betelepülnek Európába, le lehessen szorítani a béreket, el lehet lehetetleníteni a szakszervezeti mozgalmakat. A lényeg a párhuzamos társadalmak létrehozása, a belháborúk, ebből egy üzletember nagyon jól meg tud élni.

Csizmadia szerint Soros az alternatív médiát pénzeli, az újságírókat megvásárolja, és sajnos tapasztalatlan fiatalokat is a hatalmába tud keríteni, mindenfajta tüntetésre mozgósítani tudja őket. Soros Györggyel szemben érik egy olyan magyar intézkedés is, mely hasonló lehet a kitiltáshoz - mondta a CÖF elnöke.

Egyetlen este darabolták fel a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Sárvári Mezőgazdasági Zrt. korábbi vadászterületeit, éppen a határidő utolsó napjának estéjén. Most húsz évre osztják újra a területeket - írja a Nyugat.hu.