Hirdetések;mészárlás;Dakka;

- Mégsem az IS gyilkolt

Mégsem az Iszlám Állam terroristái voltak azok a merénylők, akik Banglades fővárosában, Dakkában, egy étteremben 20 túszt mészároltak le.

Aszaduzzaman Kan belügyminiszter közlése szerint az elkövetők a Jamaeytul Mujahdeen Bangladesh nevű terrorszervezethez tartoztak, amelyet már több mint egy évtizeddel ezelőtt tiltottak bee az országban. „Nem álltak kapcsolatban az Iszlám Állammal” – állította a tárcavezető. A pénteki merényletet követően a világ hírügynökségei azt állították, hogy az IS hajtotta végre a terrorakciót, s a terrorszervezet is vállalta a felelősséget a mészárlásért. A túszdráma 11 órán át tartott az étteremben, s csak szombaton ért véget. A dakkai kormányzat rendre tagadja, hogy külföldi terrorcsoportok működnének Bangladesben.

Kan azt is közölte, hogy a terroristák jól szituált családok tagjai voltak. A rendőrség közzétette a hat támadó fényképét. Egy hetediket letartóztattak.

Összesen 13 személy ellen emeltek vádat a török hatóságok. Terroristacsoportosuláshoz tartozáshoz, illetve gyilkossággal is vádolják őket, illetve azzal, hogy szerepük volt a múlt keddi isztambuli merénylet végrehajtásában, amelyet az Atatürk repülőtéren hajtottak végre, s 45 személyt öltek meg. A vádat emelt személyek közül tíz török állampolgárságú – jelentette a Dogan hírügynökség.