Guardiola;Arteta;

- Arteta lesz Guardiola segítője

Meglepetésre Mikael Arteta lesz Pep Guardiola segítője a Manchester City labdarúgó csapatánál. A hír azért váratlan, mert úgy látszott, Artetában még „benne van” néhány év. 

Szerződése nyáron járt le az Arsenalnál. A segédedzői poszt elfogadása egyúttal azt is jelenti, hogy befejezi aktív labdarúgó pályafutását. Mint mondta, egyetlen pillanatig sem teketóriázott, amikor a katalán tréner segédjének kérte fel. „Az a lehetőség, hogy Guardiola teamjének része lehetek, elképesztő esély számomra” – fejtette ki. Régóta ismerik egymást a Bayern München volt edzőjével, mert egykor együtt játszottak az FC Barcelonánál.

Arteta 1982-ben született Baszkföldön, San Sebastiaban. A Barcelona ificsapatainál edződött, 2001-ben aztán egy évre a Paris Saint-Hermainhez került, majd két évig a Glasgow Rangerst erősítette. Ezután a Real Sociedad, valamint az Everton következett. 2011-ben szerződött az ágyúsokhoz.

Amíg a fronton tízezrek életének elpusztításával folyik a harc, az orosz politika vezetői megadták a parasztoknak a teljes polgárjogot.