Bioritmus;napozás;UV-A;

Fotó: Thinkstock

- Tudta? Az UV-A sugárzás napozás után is károsítja a bőrt

A Yale egyetem kutatócsoportja igazolta, hogy az UV-A sugárzás jóval a napozás befejezése után is károsítja a bőrt, ezzel elősegíti a bőrrák kialakulását – magyarázza Wikonkál Norbert. Egy vizsgálattal molekuláris szinten is igazolták az UV-A ártalmas voltát, illetve a szolárium és bőrdaganatok közti összefüggést.

A napsugárzás nagyobb részben UV-A, 5-10 százaléka az UV-B sugárzás. Eddig ez utóbbit tartották felelősnek a bőrdaganatok kialakulásáért, tudott volt, hogy az UV-B hatására módosul a sejt DNS-e, a mutáció bőrtumorért lesz felelős.

A Science-ben megjelent kutatás újdonsága, hogy bizonyítja: az egyébként a bőrünket védő normál barnulásért felelős anyag, a melanin az UV-A hatására úgy alakul át, hogy károsító anyagcseretermékek jönnek létre, melyek rákot okozó folyamatokat indítanak el. Ráadásul ezek a károsító folyamatok az UV-A sugárzás megszűnése után is folytatódnak – emeli ki a szakember. Vagyis míg az UV-B sugárzás káros hatásai napozás után az árnyékban leállnak és elindul a szervezet regenerálódása, addig az UV-A-nál a káros hatás még órákig tart, a melanin árnyékban, akár sötétben is tovább gyártja a bőrsejt DNS-ét károsító anyagcsere termékeket.

Mindez választ ad azokra a kérdésekre, melyekre eddig nem volt egyértelmű tudományos magyarázat a melanoma kialakulása illetve a szoláriumozás egészségkárosító hatására. A kutatók megtalálták a hiányzó láncszemet, ami igazolta azt a gyakorlati tapasztalatot, miszerint a bőrrákosok között sok a szolárium használó. A szoláriumban ugyanis magas az UV-A sugárzás (nincs UV-B), így ezzel a kutatással igazolták az összefüggést a bőrdaganatok kialakulása és a szolárium között.

Kiderült az is, hogy miért a világos bőrűek vannak a legnagyobb veszélyben. Az ő szervezetükben ugyanis nem a szokványos melanin termelődik, hanem az úgynevezett phaeomelanin termelődik, ami  – a napsütés megszűnése után is tartó folyamatban – még ártalmasabb módon bomlik le: reaktív oxigén gyökök alakulnak ki, melyek segítik a rák kialakulását.

Kiemelten fontos tehát, hogy a világos bőrűek még jobban figyeljenek napon, még jobban védjék bőrüket (napernyővel, sapkával, pólóval és fényvédő készítményekkel) és mindenképp kerüljék a szoláriumot – tanácsolja a szakember, aki maga is kutatott a Yale Egyetemen a publikációt jegyző laborban. Véleménye szerint az eredmény a gyógyszerkutatásban is okozhat áttörést, lehet kiindulópontja új bőrrák elleni készítmények fejlesztésének.

Ivan Rakitic, a Barcelona focistája a családjával nyaralni érkezett egy Zadartól nem messze lévő tengerparti házba. Ez önmagában még nem lenne nagy izgalom, ám a Zadarski.hr című horvát lap arról is hírt adott, hogy a sztárlabdarúgó az eszéki klub, vagyis az NK Osijek tulajdonosának, azaz Mészáros Lőrincnek a villájában tölti a szabadságát - szúrta ki a hvg.hu.