Oroszország;élelmiszer-embargó;

- Meghosszabbították az orosz élelmiszer-embargót

Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta az Oroszország ellen szankciókat meghirdető országokkal szembeni ellenlépésként bevezetett élelmiszer-embargó jövő év végéig szóló meghosszabbítását szerdán.

Az erről szóló rendelet már meg is jelent a hivatalos közlönyben. Az embargó augusztus 6-tól 2017. december 31-ig hosszabbodik meg, az orosz kormány utasítást kapott a végrehajtására, vagy szükség esetén hatályának módosítására.
Az orosz kormány mellett működő elemzőközpont májusi jelentése szerint a nyugati országoknak 9,3 milliárd dollárnyi kárt okozott a Moszkva által az ukrajnai orosz beavatkozás nyomán meghirdetett nyugati szankciókkal szemben 2014. augusztus 7-én bevezetett élelmiszer-embargó. A zárlat első körben az Egyesült Államokból, az Európai Unióból, Ausztráliából, Norvégiából és Kanadából származó termékekre terjedt ki.

2015-ben az embargót 2016. augusztus 5-ig meghosszabbították, és kiterjesztették a szankciókhoz csatlakozott Albániára, Montenegróra, Izlandra és Liechtensteinre, majd 2016. január 1-jével Ukrajnára is.

Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök május végén jelentette be, hogy az agrártermékekre vonatkozó embargót kormánya nem egy évvel, hanem a jövő év végéig szándékozik meghosszabbítani. Ezzel szavai szerint az orosz mezőgazdasági és agráripari szektor szereplői hosszabb távra tudnak tervezni. Az orosz kormányfő szerint az intézkedést az érintettek maguk kérték.

Az embargó megtiltotta a csirke-, sertés- és marhahús, a tejtermékek, az élő, hűtött és fagyasztott hal, a mogyorófélék, valamint a zöldség és gyümölcs bevitelét Oroszországba. A korlátozás alól mentesülnek a bioaktív adalékok, a sport-, gyermek- és egészségügyi élelmiszerek, beleértve a laktózmentes termékeket, a lazac- és pisztráng-, kagyló- és osztrigaivadékot, valamint a vetni és ültetni való burgonyát, hagymát, cukorrépát és borsót.

Gyanús csomag miatt rövid időre kiürítették szerda reggel a New York-i Kennedy repülőtér egyik terminálját. Közben az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetője amerikai terrortámadás lehetőségére figyelmeztet.