Moszkva;kajak-kenu Európa-bajnokság;éremeső;

Kozák Danuta FOTÓ: EUROPRESS

- Kajak-kenu Eb - Kozák és Szabó aranyérmes

Tizennégy érmet szereztek a magyar sportolók a hétvégén Moszkvában zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon. A sikerek sorát parakenusaink nyitották pénteken. Suba Róbert VL1-es számban diadalmaskodott 200 méteren, Tóth Julianna a VL2 fináléjában harmadikként zárt. Szombaton az első sikert KL1-es számban Suba jegyezte.

K-4 500 méteren első lett a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina, Csipes Tamara összeállítású egység, majd a Nádas Bence, Molnár Péter, Tótka Sándor, Somorácz Tamás alkotta hajó is. Takács Tamara K-1 1000 méteren egyesben, kisvártatva Medveczky Erikával párosban is második lett. Harmadikként szelte át a célvonalat K-1 1000 méteren Kopasz Bálint, C-2 500 méteren a Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső páros, valamint C-2 1000 méteren a Vasbányai Henrik, Mike Róbert duó. Vajda Attila C-1 1000 méteren negyedik lett.

Vasárnap a K-1 500 méteres távjának olimpiai bajnoka nyitott: az elhibázott rajtja ellenére is meggyőző fölénnyel győztes Kozák Danuta igazolta, készen áll a címvédésre. Kiss Tamás negyedikként végzett a zárónapon, Nádas Bence bronzérmet érő helyezést ért el. Sokaknak csalódást okozott a Hufnágel Tibor, Dombvári Bence, Ceiner Benjámin, Kugler Attila összeállítású egység K-4 1000 méteren. Az olimpiai kvótát szerző csapat Moszkvában csupán hetedikként végzett.

Kozák Szabó Gabriella oldalán párosban is hajóba szállt, s zárták elsőként az 500 méteres táv páros küzdelmeit. Később férfi C-2 500 méteren a Korisánszky Dávid, Mike Róbert duó zárt a hatodik, a K-2 500 méteren a Tóth Dávid, Kulifai Tamás összetételű hajó a hetedik helyen. A Horváth Bence, Szomolányi Máté páros szoros befutó után ezüstérmet szerzett 200 méteren, az Eb-t záró 5 kilométeres távon másodikként végzett Bodonyi Dóra, első lett Kiss Tamás.

„Nagyon jól teljesítettünk. Nem is azért, mert az előzetesen kitűzött tíznél több érmet gyűjtöttünk, hanem mert több medált az olimpiai számokban szereztünk" - nyilatkozta az MTI-nek Storcz Botond.

A sikereknek köszönhetően Magyarország zárt az éremtábla élén.

Egyre több járásra ad ki első- és másodfokú riasztásokat a meteorológiai szolgálat. A vasárnap éjfélig szóló veszélyjelzés szerint a hőség mellett az egész országban heves zivatarokra és felhőszakadásokra kell számítani.