Brexit;EU-népszavazás;

- Riasztó jóslat a DK-tól

A Demokratikus Koalíció (DK) egyértelműen Nagy-Britannia Európai Unióban maradását támogatja, ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a csütörtöki népszavazás visszavetheti a kontinens integrációs folyamatát. 

Ara-Kovács Attila, az ellenzéki párt külügyi kabinetvezetője csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatóját követően úgy fogalmazott, a britek kiválása beláthatatlan következményekkel járna Európa jövője szempontjából.

Kiemelte továbbá, hogy hasonlóan negatív hatást válthat ki, ha a bennmaradás mellett szavazók kerülnek többségbe, de a kilépésre is jelentős számban voksolnak. A DK politikusa szerint ugyanis, ez arra ösztönözheti a brit kormányt, hogy számos további ügyben harcoljon ki magának egyedi elbírálást, amivel akár a második világháború utáni szintre is gyengülhet az európai államok közötti kohézió.

Másodfokon is elmarasztalta Magyarországot az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), amely csütörtökön kimondta, hogy a magyar hatóságok megsértették Baka Andrásnak, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökének a véleménynyilvánítási szabadsághoz fűződő jogát. A volt főbírót az ítélet szerint emberi jogi jogsérelem érte azzal is, ahogyan - jogszabály meghozatalával - idő előtt elmozdították állásából.