Fallúdzsa;

- Újabb fellegvárát vesztette el az Iszlám Állam

Behatoltak Falludzsa központjába és elfoglalták a legfontosabb kormányzati épületet az iraki kormányerők. A bagdadi kormányzat szerint ez a győzelem jelképezi az állami fennhatóság visszaállítását a településen.

Az Iszlám Állam (IS) egyik fellegvárának számító iraki város ostroma négy hete kezdődött, a terrorcsoport azonban elbarikádozta magát, minden épületért hosszas utcai harcok folynak. Falludzsa 50 km-re fekszik Bagdadtól, stratégiai jelentőségű település, 2014 január óta az IS uralma alatt áll. Visszahódítása lehet a terrorcsoport legnagyobb iraki vesztessége és a kormányerők legnagyobb győzelme. A szíriai Aleppóban eközben csendesedtek a harcok. A csütörtökön hatályba lépett 48 órás tűzszünet – egyelőre - él a hónapok óta ostromlott szíriai városban és környékén. A fegyvernyugvást az orosz külügyminisztérium jelentette be, de arról nem szólt a közlemény, hogy a megállapodás kik között jött létre. Az településen humanitárius válság alakult ki, ezért már többször lépett életbe – amerikai – orosz közbenjárásra - korlátozott idejű tűzszünet a humanitárius segélyek célba juttatásáért.

Horvátországban már pénteken megkezdődött a kiútkeresés a politikai válságból, egy nappal azt követően, hogy a törvényhozás megvonta a bizalmat Tihomir Oreskovic kormányától, annak megalakulása után mindössze négy és fél hónappal.