Venezuela;letartóztatások;

- Tömeges letartóztatások Venezuelában

Legalább négyszáz embert letartóztattak a biztonsági erők Cumana venezuelai kikötővárosban, ahol fosztogatók rohantak meg egy sor üzletet, s a hatóságok nem tudtak megbirkózni a helyzettel. Több halálesetet is jelentettek, de a rendőrség szerint azok nem kapcsolódtak a fosztogatáshoz. 

Az emberek „ételt akarunk!” kiáltással vonultak fel. A venezuelai erőszak megfigyelő csoportja szerint naponta több mint tíz incidens, éhséglázadás történik. A 30 milliós Venezuelában egyre súlyosabb az élelmiszerhiány, nem kaphatók az alapvető fogyasztási cikkek, virágzik a feketepiac, s a világon a legmagasabbra, mintegy 700 százalék körülire kúszott az infláció. Nicolás Maduro venezuelai elnök közölte, idén nem, legfeljebb 2017-ben engedélyezik a népszavazást. Ha idén nem sikerül megtartani a referendumot, akkor Madurót leválthatják ugyan, de alelnöke folytathatja a kormányzást, s 2018-ig nem írnak ki új választásokat.

Amerikai demokrata honatyák a szenátusban éjszakába nyúló obstrukcióba kezdtek, hogy kikényszerítsék fegyverkorlátozási intézkedések elfogadását. Chris Murphy connecticuti demokrata szenátor közölte, addig beszél, ameddig csak nem fogy ki a szuszból, s addig akadályozza a munkát, ameddig a szenátus nem tűzi napirendjére a fegyvervásárlásoknál a kötelező háttérellenőrzést, illetve a terrorizmus gyanúja miatt megfigyelt személyek fegyvervásárlási tilalmát célzó két törvényt.