alaptörvény;módosítás;normakontroll;MLP;

- Az MLP normakontrollt kér az alaptörvény hatodik módosításáról

A Magyar Liberális Párt Áder János köztársasági elnökhöz fordul, hogy kérjen előzetes normakontrollt az alaptörvény hatodik módosításáról, amelyik alapján terrorveszélyhelyzetet lehet kihirdetni.

A párt elnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a terrorfenyegetettséget a kormánynak nem szabad kampánycélokra felhasználnia. Fodor Gábor - aki elítélte az orlandói mészárlást és szolidaritását fejezte ki az áldozatok felé - azt mondta, hogy a leghatározottabban kell fellépni a terrorizmus ellen, de nem szabad megengedni, hogy eközben csorbuljanak a szabadságjogok. Minden kormánynak kötelessége megvédeni a polgárait, de nem kérhet cserébe - ráadásul előre - korlátlan hatalmat - szögezte le a független képviselő.

Fodor Gábor arról is beszélt, hogy nem támogatta a jövő évi költségvetés elfogadását. Indoklásként közölte, a kormány már előzetesen olyan döntéseket hozott, amelyek értelmében a költségvetési törvény módosítása nélkül is képes pénzeket átcsoportosítani a büdzsében. Hozzátette, hogy a magyar gazdaság alapvetően az uniós támogatásokra épül, azok nélkül a magyar gazdaság lényegében stagnál, a most elfogadott, szerinte államközpontú büdzsé pedig csak arra alkalmas, hogy ezt a stagnálást megerősítse.

Ideiglenesen, legfeljebb 365 napig blokkolni lehet azokat az internetes oldalakat, amelyek jogellenesen működő taxiszolgáltatást kínálnak - döntött az Országgyűlés hétfőn. A verdikt után Fekete Zoltán, az Uber magyarországi operatív vezetője közleményben tudatta: a vállalkozás  továbbra is kitart amellett, hogy az új technológiák betiltása, blokkolása  - pusztán azért, mert azokat nem lehet beleerőszakolni az elavult szabályozás keretei közé - nem jó irány.