Holt-Tisza;

A rendőrök ajándékcsomagot is adtak a kimentett családnak. Forrás: police.hu

- Kővel dobálták a menekülteket? - Reagált a rendőrség

A rendőrség visszautasítja az egyik közösségi portálon terjedő közlésben foglalt minden olyan állítást, amely szerint magyar rendőrök kővel dobálták meg június 1-jén Röszke külterületén, a Holt-Tiszán csónakkal átkelő menekülteket. Az állítás minden alapot nélkülöz - írta a police.hu.

A portál állításával ellentétben a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség vízi járőrei az említett napon öt emberre lettek figyelmesek, akik a Holt-Tiszán keresztül próbáltak Magyarországra jutni. A rendőrök az iraki családot kimentették a vízből.

Június elején a Népszava is beszámolt róla, hogy öt iraki migránst, köztük három gyereket mentettek ki a Holt-Tiszából a rendőrök Röszke külterületén. Az egyik, 2-3 év körüli gyermek kihűlés közeli állapotban volt, ezért a rendőrök mentőt hívtak, amely a három gyermeket és édesanyjukat kórházba vitte.

A rendőrség az Alaptörvényben meghatározott feladatát a jogszabályoknak megfelelően végzi. A rendőri intézkedéseket a törvényesség, a szakszerűség és az arányosság elvének betartásával hajtja végre, különös figyelemmel az illegális bevándorlókkal szemben tanúsítandó emberséges, emberi méltóságukat tiszteletben tartó bánásmódra - írta a rendőrség honlapján.

Elszállították éjszaka a Közlekedési Múzeum oldalában lévő, 424-es típusú gőzmozdonyt a Vasúttörténeti Parkba. A múzeum épületét a Liget Budapest Projekt keretében újjáépítik, és a munkák idejére az ott lévő tárgyakat más múzeumokba helyezik át.