Everton;

FOTÓ: Dean Mouhtaropoulos/Getty Images

- Az Everton edzője lesz Koeman

Az Everton menedzsere lesz Ronald Koeman. A holland tréner átigazolásáról megállapodás született a liverpooli klub és a Southampton között. Koeman mintegy ötmillió font fejében költözik át az iparvárosba. 

Az Evertonnak azóta nem volt menedzsere, hogy elbocsátották Roberto Martinezt röviddel a 2015-2016-os szezon vége előtt. A liverpooli együttes 11. helyen végzett, miközben a spanyol tréner három évvel korábbi kinevezésekor Bajnokok Ligája indulást érő helyezést ígért.

Ronald Koeman az elmúlt két évben irányította a szentek munkáját, az első szezonban valamivel sikeresebbnek bizonyult, miután együttese a hatodik helyen végzett, idén pedig a hetedik pozíciót kaparintották meg. Ronald Koeman testvérét, Erwint és Jan Kluitenberg erőnléti trénert is magával viszi. Áprilisban még a szentek elnöke, Ralph Krueger úgy nyilatkozott, jó esélyt lát arra, hogy Koeman hosszabbítson. 

A Borussia Dortmund labdarúgócsapata megszerezte a dán Nordsjaelandtól Emre Mort.