tehetségkutató;Virtuózok;Kökény Tamás;

FOTÓ: MTI/BRUZÁK NOÉMI

- A Virtuózok győztese az államfővel

Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczeg Anita is gratulált a Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutató verseny győztesének.

A második évad pénteki döntőjében Kökény Tamás nagybőgős diadalmaskodott. Az öttagú zsűri csupán véleményezte az élő adás produkcióit, a nézők telefonos applikáció segítségével vagy sms-ben szavazhattak kedvencükre. Kökény Tamás 12 millió forintot és tengerentúli fellépési lehetőséget nyert, a New York-i Carnegie Hall színpadára léphet majd.

A döntő másik két részvevője, Holozsai Eszter fuvolista és Váradi Gyula hegedűs nyereménye 6-6 millió forint, előbbi Londonban, a Cadogan Hallban, utóbbi pedig a Berlini Filharmonikusok koncerttermében mutatkozhat be.

Szomorú hír, de nem váratlan: James Levine, aki négy évtizeden át volt a New York-i Metropolitan Operaház főzeneigazgatója, búcsúzott. Illetve mégsem, mert tiszteletbeli főnök marad, hálából életművéért.