Fidesz;LMP;törvényjavaslat;városképvédelem;

- "Vonják vissza!" - Kapkodás, káosz a Fidesz törvényalkotásában

A településkép védelméről szóló törvényjavaslat visszavonására szólítja fel a kormányt az LMP, mert szabályozás káoszt eredményezne az építési engedélyezésben és tovább növelné a bürokráciát.

Gerstmár Ferenc, az ellenzéki párt önkormányzati szakszóvivője szerint a kabinet kapkod, ezzel a törvényjavaslattal sikertelenül próbálja helyretenni azt a hibát, amit tavaly követett el, amikor eltörölte a 300 négyzetméteresnél kisebb családi házak építésének hatósági engedélyezését.

Az LMP már akkor sem értett egyet azzal, hogy a helyi közösségektől elvették a lehetőséget annak meghatározására, milyen ingatlanok épülhessenek településükön. A Miniszterelnökségnek a településkép védelméről szóló javaslata az ügyintézés egyszerűsítése helyett tovább növelné a bürokráciát azzal, hogy települési arculati kézikönyvek készítését írja elő. Az LMP szerint a kormány akkor járna el helyesen, ha visszaállítaná a korábbi építési engedélyezési gyakorlatot, Gerstmár Ferenc ezért felszólította a Miniszterelnökséget, hogy vonja vissza a településkép védelméről szóló javaslatát.

A vasárnapi dunaújvárosi időközi önkormányzati képviselő-választás jelentősége túlmutat a helyi viszonyokon - ezt a Demokratikus Koalíció elnöke jelentette ki, amikor szombaton kitelepüléssel egybekötött sajtótájékoztatót tartott a Fejér megyei városban.