egészségügy;kórház;

- Egészségügy - Követelik a fővárosi koncepciót

 Az Együtt a budapesti egészségügyi koncepció bemutatását sürgette pénteken.

Komáromi Zoltán, a párt elnökségi tagja budapesti sajtótájékoztatóján azt kérte: a kormány álljon ki, és szabjon határidőket arra, hogy meddig várja a szakma kapcsolódó javaslatait. A kérdést meg kell vitatni, és az ütemezést is tisztázni kell - fejtette ki. Az ellenzéki politikus azt is mondta, hogy nem látja a költségvetésben azokat a sorokat, amelyekből az átalakítást meg lehetne valósítani, és azt sem, hogy az ágazati béremelésnek mekkora lesz a mértéke és mi lesz a forrása.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) azt szeretné, ha a mostani egy szabad vasárnappal szemben legalább két kötelező vasárnapi pihenőnap lenne biztosított a kereskedelemben dolgozók számára.