árvíz;Duna;

2013-ban így védekeztek Mecsérnél FOTÓ: Népszava

- Nem várható a 2013-ashoz hasonló dunai árvíz

Az elmúlt napok és a következő néhány nap várható időjárása "igen jelentősen" különbözik a 2013-as dunai árvizet kiváltó körülményektől, ezért ha beválnak az előrejelzések, nem várható az akkori árvízhez hasonló helyzet kialakulása - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) pénteken.

Felidézték: a 2013. május 30. és június 3. közötti négy napon a Duna bajor és osztrák területein területi átlagban is igen nagy mennyiségű csapadék hullott. A Felső-Duna, az Inn és a Traun-Enns vízgyűjtőin területi átlagban 100 millimétert meghaladó mennyiségű csapadék hullott. Június 3. után fokozatosan csökkent a csapadék: az említett vízgyűjtő területeken június 8-áig már nem volt számottevő eső. Június 9-12. között aztán ismét jelentős, de az árhullámot okozónál jelentősen kevesebb csapadék hullott.

Az OVF kiemelte: most sokkal kevesebb csapadék esett az említett vízgyűjtőn, mint 2013-ban. Passaunál például szerda este a három évvel ezelőttinél mintegy 5 méterrel alacsonyabb vízállással tetőzött a Duna.

A magyar szakaszon már megkezdődött a tetőzés. A folyó Nagybajcsnál csütörtök este 9 órakor 483 centiméteres vízállással, kevéssel az első fok szintje felett tetőzött. A tetőzés pénteken várható 470 centiméter körüli vízállással Budapestnél, ahol a dunai alsó rakpart 645 centiméternél van; a legfrissebb előrejelzések szerint nem várható az árvízvédelmi készültségi szint meghaladása.

Kárt nem okozott és jogellenes magatartást sem tanúsított az a kokadi gazda, aki az ügyészség szerint cserjeirtással 10 milliárd forint eszmei értékű lepkét semmisített meg, ezért 1,5 milliárd forint kár megtérítéséért perelték - állapította meg a Debreceni Ítélőtábla, helyben hagyva ezzel a Debreceni Törvényszék 2014 novemberében hozott első fokú ítéletét - közölte a pénteki jogerős ítélet kihirdetése után Fórizs Ildikó, a táblabíróság szóvivője.