leállás;szemétszállítás;

- Pár hét és leállhat a szemétszállítás- figyelmeztett az MSZP

A hulladékgazdálkodási rendszer ellehetetlenítése miatt néhány hét múlva a települések többségéről nem tudják majd elszállítani a szemetet a közszolgáltatást végző cégek - közölte az MSZP országgyűlési képviselője.  Szabó Sándor hozzátette: április 1-jétől kellene működnie a központosított hulladékgazdálkodási rendszernek, de az állami mamutcég, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. nem tudja ellátni számlázási feladatait.

Két hónapja csak ez a cég jogosult a közszolgáltatási díj beszedésére a lakosságtól, és ő osztja el a pénzt a szolgáltatást végző cégek között. A rendszer azonban nem működik, a cégek két hónapja nem tudják, mennyiért dolgoznak, és csak a jóindulatukon, gazdasági tartalékaikon múlik, hogy zökkenőmentesen biztosítják a szolgáltatás. Szabó Sándor megjegyezte, a katasztrófa elkerülése érdekében az NHKV annyit tett, hogy pályázatot hirdetett a cégeknek az előlegre, de ez az összeg nem több mint az előző negyedév közszolgáltatási díjának 10-60 százaléka, ami nem elég a cégek működésére.

Ha nem avatkoznak be a rendszerbe, akkor csődbe fognak menni a hulladékszállítást végző cégek. Az ellenzéki politikus elmondta, a hulladékgazdálkodási rendszer problémáinak azonnali megoldására kedden frakciótársaival országgyűlési határozati javaslatot nyújtottak be a parlamentnek. Ebben egyebek mellett a problémák azonnali rendezését kérik, illetve az állami cég megszüntetését, a hulladékgazdálkodás visszaadását az önkormányzatoknak.

Bővíti a családi házak felújításánál elszámolható költségek körét az Otthon Melege Programban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.