Soros György;Kovács Zoltán;sorosozás;

Kovácsnak milliókat kéne visszafizetnie Sorosnak. FOTÓ: Molnár Ádám/Népszava

- Kovács kínos ATV-interjúja - Ennyivel tartozhat Sorosnak

Jelenlegi árfolyamon akár 23 millió forintot is vissza kellene fizetnie Kovács Zoltánnak, ha Soros György visszakérné a korábban fideszeseknek adott támogatást - írta a Magyar Nemzet. A lap ezt azután számolta ki, hogy a csütörtöki Kormányinfón a kormányszóvivőt a korábban kapott Soros-ösztöndíjáról kérdezték, Lázár János kancelláriaminiszter pedig tolmácsolta Orbán Viktor üzenetét, miszerint ha kell, akkor az összes fideszes visszafizeti a támogatást.

Soros György semmilyen politikai elvárást nem támasztott a tanulmányaimra adott, számos ösztöndíjért cserébe – ezt Kovács Zoltán állította az ATV Egyenes beszéd című műsorábanBár a kormányszóvivő a Kálmán Olgának adott válaszával alapjaiban rengette meg a kormányzati kommunikáció hitelességét, a beszélgetés második felében is kitartott álláspontja mellett.

– Ha Soros György ezt mondja, akár vissza is fizetem - ezt Kovács arra válaszolta igen vonakodva, hogy visszafizetné-e az üzletembernek az alapítványától kapott támogatást. Lázár János szerint ugyanis Orbán Viktor szívesen kifizetné ezt az összeget, és ezt a többi fideszestől is elvárná. A kormányszóvivő vonakodása máris érthetőbbnek tűnik, ha azt vesszük, hogy mennyivel is tartozhat a milliárdosnak. Bár ezt Kovács nem árulta el, a Magyar Nemzet becslése szerint ez az összeg eléri a 23 millió forintot. 

A fideszes politikus ugyanis nemcsak hazai, de nemzetközi viszonylatokban is elitiskolákban tanult. A Közép-európai Egyetemen teljes doktori képzésen, valamint egyéves előkészítő képzésen vett részt. Ezeknek tandíja évente legalább 4,5 millió forint, ami négy évre számolva, jelenlegi árfolyamon több mint 18 millió. A kormányszóvivő ráadásul Soros Györgynek köszönhetően egy évet az Oxford Egyetem Queen’s College intézetében tölthetett. Az elitkollégium honlapja szerint itt a lakhatás összege egy tanévre 1,2 millió forint, míg az Oxford Egyetemen a tandíj 3,7 millió forintnak megfelelő angol fontba kerül. Vagyis itt – jelenlegi árfolyamon számolva – közel 5 millió forintba kerültek Kovács tanulmányai, így Soros György akár összesen 23 millió forintot is visszakérhet tőle - számolta ki az összeget a lap.

Korábban az Átlátszó leplezte le, hogy Kovács Zoltán életrajzában egy Soros- és több CEU-ösztöndíj is szerepel. Az oknyomozó portál udvariasan érdeklődött az összeg felől, ám a kormányszóvivő tőle szokatlan módon - a konkrétumokat illetően legalábbis - hallgatag maradt. Holott épp a kormány szorgalmazza azt, hogy mindenki számoljon el az általa kapott külföldi támogatások összegével - emlékeztetett az Átlátszó. A kormánypárti politikusoknál és a kormányközeli sajtóban folyamatosan napirenden van, hogy a kormánykritikus civilek külföldi finanszírozása egy nemzetközi összeesküvés része, és az egészet Soros György irányítja a háttérből, hogy megbuktassa a Fideszt. A buliba beszállt Kovács Zoltán is, aki május 20-án pont az ATV-ben beszélt a migráció és Soros György között a kormány által felfedezni vélt összefüggésekről, Lázár pedig azt nyilatkozta, hogy vannak olyan titkosszolgálati jelentések, amelyek alapján bizonyítható, hogy ma nincs olyan, az ellenzékhez köthető szervezet, amely mögött ne Soros György pénze állna, de ezek értelemszerűen nem publikusak. 

Eközben azonban pont az derült ki, hogy a Fidesz igen nagy mértékben köthető Soros Györgyhöz. A Könyvtáros Tumblr közzétett egy jegyzőkönyvet azok közül, amelyeket annak idején a Belügyminisztérium III/III-as csoportfőnöksége a Fidesz-alapítók és Soros György találkozóiról írt. A 1988. május 4-én írt III/III-87/5.-as jelentés arról számol be, hogy "Soros György f. hó 5-én felkeresi a Rajk László Szakkollégiumot, ahová a Jogász Szakkollégiumból is várnak hallgatókat. A találkozón a fiatalok beszámolnak a kollégium működéséről általában és az alapítványból kapott támogatás felhasználásáról. A Soros Alapítvány titkársága képviseletében jelen lesz Kardos László és Vásárhelyi Miklós. Kardos kívánsága, hogy a Jogász Szakkollégium képviselői között jelen legyen Kövér László és Orbán Viktor (mindketten a Fidesz szervezői) is.

Az információ forrása megbízható; tartalma részben ellenőrzött. Intézkedés: megszervezik a találkozó operatív ellenőrzését." A 444.hu szerint Kövérnek és Orbánnak be kellett számolnia annak a 400 ezer forintos támogatásnak a felhasználásáról, amit a Bibó István Szakkollégium 1987-ben kapott a Soros Alapítványtól a Századvég című kiadványsorozat elkészítésére.

Vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat Sárospatak és Sátoraljaújhely között síntörés miatt - tájékoztatott a Mávinform szombat délután.