futás;UltraBalaton;

MTI Fotó: Varga György

- Rekord! Ezrek futnak a Balaton körül

Végre eljött a várva várt jó idő, és ha a Balaton vizének hőmérséklete még nem is olyan csábító, így is rengetegen indultak útnak a magyar tengerre. Sokan azonban nem lustálkodással, napozással töltik a szabadidőt, hanem futással vagy biciklizéssel, ma rajtolt ugyanis immár 10. alkalommal az Ultrabalaton, amin idén rekordszámú versenyző vett részt.

A versenyen a résztvevőknek 32 óra áll rendelkezésre ahhoz, hogy körbefussák a Balatont. A 220 kilométeres verseny Balatonaligáról, a Club Aligából indul és ott lesz a cél is. A versenyzők a Balaton északi partja felé indulnak, a szervezők összesen 31 váltópontot jelöltek ki a csapatok számára. A legrövidebb szakasz 3, a leghosszabb 14,7 kilométer hosszú. A szervezők közlése szerint egyébként az idei Ultrabalatonra rekordnevezés érkezett: több mint 230 egyéni versenyző, 820 csapat és 500 bringás, azaz több mint hétezer induló vág neki a körnek.

MTI Fotó: Varga György

MTI Fotó: Varga György

A Jobbik támogatóinak 47 százaléka, azaz majdnem fele szerint Novák Előd is alkalmas lenne a párt vezetésére - derült ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából.