időjárás;

FOTÓ: Thinkstock

- Fülledt idő jön, melegfronti hatással

Csütörtökön sok lesz a napsütés, egy-egy zápor, esetleg zivatar inkább csak az Északi-középhegységben és annak előterében, valamint az Alpokalján alakulhat ki. Keleten és a Dunántúl északi felén még időnként élénk lehet az északi-északnyugati szél. Hajnalban 9-14, délután 24-28 fokra készülhetünk. Melegfront jellegű tünetek jelentkezhetnek.

Pénteken a napos idő mellett főként északon, északnyugaton alakulhat ki egy-egy zápor, északnyugaton esetleg zivatar. A szél csak zivatar környezetében támadhat fel. Enyhe lesz a hajnal, napközben pedig 25-29 fokra készülhetünk. 

Szombaton is nyári meleg időre van kilátás, szórványos zápor, zivatar ezen a napon főlég hazánk északi, északnyugati tájain alakulhat ki. Többnyire mérsékelt marad a déli-délkeleti szél. Délután helyenként már 30 fok is lehet.

Vasárnap többfelé mérhetünk akár 30-31 fokot is a legmelegebb órákban. Napközben inkább csak helyenként alakulhat ki egy-egy zápor, majd késő délutántól délnyugat felől zivatarok érkezhetnek. Északnyugaton feltámad a délkeleti szél. Hétfőre zivatarosabb idő jöhet.

A DK szerint Szergej Lavrov orosz külügyminiszter budapesti látogatása, valamint Orbán Viktor miniszterelnökkel és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel folytatott tárgyalása arra utal, hogy Oroszország politikailag mára bevette Magyarországot.