oktatás;Országgyűlés;Klik;

FOTÓ: Népszava

- A Ház előtt az oktatási törvényt módosító csomag

Létrejönnek a tankerületi központok, összevonják a fenntartói és működtetői feladatokat az állami fenntartónál, differenciált béremelést kaphatnak a pedagógusok – többek között ezt tartalmazza az oktatási törvényeket érintő módosításcsomag, amelyet Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden nyújtott be az Országgyűlésnek. 

A javaslatcsomagban lapul egy módosítás, amely a köznevelési törvényt érinti. Eszerint a jövőben az alternatív intézmények számos tekintetben eltérhetnek a települési önkormányzatok és az állam által fenntartott nevelési-oktatási intézményektől, de az eltérésnek többletszolgáltatásként kell megjelennie a pedagógiai programban. A Klubrádiónak nyilatkozó oktatáskutató szerint azonban csak rossz megfogalmazásról van szó. Szüdi János azt mondta, nem a kerettanterv változik, hanem a finanszírozás alapegységeit módosítják.

A Demokratikus Koalíció (DK) "szakmai őrültségnek" tartja, hogy a kormány annak ellenére akarja tovább központosítani az oktatásirányítást, hogy a rendszer "szakmailag, szervezetileg és pénzügyileg is megbukott". Az ellenzéki párt továbbra is azt követeli, hogy szüntessék meg a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (Klik), állítsák vissza az intézmények autonómiáját és adják vissza az iskolák működtetési jogát az önkormányzatoknak. Az Együtt országgyűlési képviselője pedig látszategyeztetésnek nevezte a keddi köznevelési kerekasztalt. Szabó Szabolcs szerint a kormány nem hajlandó a valódi bajokkal foglalkozni.

Most már valószínűleg soha nem fog kiderülni, hogy kikkel találkozott Lázár János titokzatos milánói és zürichi útjain - írja Facebook-oldalán a Direkt36.